2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gondban van Macron – alig számíthat a baloldali jelölt jelölt szavazóira

A felmérések alapján a szélsőbaloldali szavazók közül a legtöbben otthon maradnak, vagy érvénytelenül fognak szavazni az elnökválasztás második fordulójában.

Komoly gondban lehet a hivatalban lévő francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron, ha valóban nem számíthat az elnökválasztás első fordulójában a harmadik legtöbb szavazatot kapott kihívójának, Jean-Luc Mélenchon-nak támogatóira – írja a HVG. Márpedig egy felmérés alapján a baloldali jelölt híveinek egy tekintélyes része, nagyjából kétharmada otthon maradhat, vagy érvénytelenül szavazhat a második fordulóban. Macron ellenfele, 2017-hez hasonlóan, Marine Le Pen lesz.

Mélenchon maga arra szólította fel a híveit, hogy semmiképp se szavazzanak Le Penre, de azt már nem mondta, hogy támogassák Macront – erre egyébként a felmérés szerint a baloldali jelölt támogatóinak egyharmada készül. Az Ipsos és a Sopra-Steria közös felmérése szintén hasonló eredményt hozott, de

eszerint Mélenchon szavazóinak 16 százaléka pártolhat át Marine Le Penhez, 50 százalék pedig nem válaszolt a kérdésre.

A francia elnökválasztási rendszer alapján az első forduló két legtöbb szavazatot kapó jelöltje mérkőzik meg a második fordulóban. Mélenchon mindössze 1,5 százalékkal maradt el a szélsőjobboldali-populista jelölt, Marine Le Pen-től. Macron 2017-ben könnyedén verte a választás második fordulójában Le Pent, de az elemzők figyelmeztetnek, hogy idén sokkal kiélezettebb csata várható az elnökválasztáson.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató