2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Kunhalmi Ágnes az amerikai tanácsadókat is okolta a választási vereségért

A Szovjet lány szerint nem volt szerencsés, hogy a stratégiaalkotók folyamatosan Putyin ellen hergeltek.Az Alapjogokért Központ szúrta ki Kunhalmi Ágnesnek azt a nyilatkozatát, amelyben az MSZP-s...

A Szovjet lány szerint nem volt szerencsés, hogy a stratégiaalkotók folyamatosan Putyin ellen hergeltek.

Az Alapjogokért Központ szúrta ki Kunhalmi Ágnesnek azt a nyilatkozatát, amelyben az MSZP-s politikus arról beszélt, hogy „a stratégiaalkotók nagyon nem ismerték a magyar történelmet”.



Majd azzal folytatta:

„nem volt szerencsés az, amit az amerikai tanácsadók tettek, hogy állandóan Putyin ellen hergelték a magyar társadalmat”.

De úgyis fogalmazhatnánk, „olyan portékát kényszerültek árulni, ami idegen volt Magyarországtól”. 

Azonban nem ez volt a baloldali politikus egyetlen „elszólása” mostanában. Ahogy arról portálunk is beszámolt, Kunhalmi ugyanebben a nyilatkozatában arról is beszélt, hogy 

a baloldal „függetlenobjektív” sajtója egy mítosz.

Illetve megjegyezte, „az egész magyar ellenzék félreértésben volt”.

Az említett nyilatkozatrészletet alább tekintheti meg:

(Mandiner)

#Tanácsadók #ellenzék #MSZP #Kunhalmi

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!