Az MSZP soron következő, őszi tisztújításán nem indul a társelnöki tisztségért Tóth Bertalan. Ezt az ellenzéki politikus a Facebook-oldalán közölte vasárnap.

Azt írta, az MSZP választmánya szombaton értékelte az április 3-i országgyűlési választás eredményét. A tanácskozáson Tóth Bertalan elmondta, hogy az őszi tisztújításon nem kíván indulni a társelnöki tisztségért, így azt követően az országgyűlési képviselőcsoport vezetőjeként, a "csapat tagjaként" segíti a közös munkát - idézi az MTI.
Az MSZP alapszabálya szerint kétévente kell tartani tisztújítást. Legutóbb 2020 szeptemberében volt tisztújító kongresszus, akkor a szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket, Tóth Bertalant és Kunhalmi Ágnest. Ezt megelőzően, 2018-tól Tóth Bertalan volt a pártelnök.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
