2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Visítanak a lengyelek, mert az oroszok elzárták a gázt, kártérítést követelnének

A Gazprom leállította a Jamal-szerződés keretében Lengyelországba irányuló orosz gázszállításokat - jelentette több lap a lengyel médiában korábban. Azóta mindkét érintett fél részéről érkeztek nyilatkozatok, melyek megerősítették a korábbi értesüléseket, vagyis az oroszok holnaptól elzárják a gázcsapot a lengyelek felé. Magyarországon elsőként itt számoltunk be a hírről.

Megérkezett a lengyel állami gázvállalat, az PGNiG közleménye az ügyről. Ebben azt írják, hogy a PGNiG-t tájékoztatt a Gazprom,

HOGY A JAMAL-SZERZŐDÉS SZERINTI SZÁLLÍTÁSOKAT TELJES FELFÜGGESZTI.

Az intézkedés április 27-től, reggel 8 órától van érvényben.

A PGNiG hozzátette, hogy lépéseket fog tenni a gázáramlás helyreállítása érdekében a Jamal-szerződésnek megfelelően, és a szállítás leállítása a szerződés megszegése volt, ami miatt kártérítési igényt érvényesíthet.

Közben sajtótájékoztató tartott a lengyel környezetvédelmi miniszter, aki elmondta, hogy az ország készen áll rá, hogy teljesen elvágja magát az orosz szénhidrogénektől és olajtól. Hozzátette, hogy a lengyel gáztárolók töltöttsége 76 százalékon van, és jelenleg nincs szükség rá, hogy hozzányúljanak a tartalékokhoz.

Az enerigabiztonságért felelős miniszter közölte, hogy a lengyel gázvásárlóknak történő szállításokat nem fogják visszavágni. Hozzátette emellett, hogy a szóban forgó szerződést decemberben egyébként is fel akarták mondani, tehát fogják tudni kezelni az orosz döntést a szerződés korai felbontásáról. Végül arról is beszélt, hogy a Gazpromtól származó szállításokat más helyekről is fogják tudni pótolni.

Lengyelország többször is kijelentette, hogy nem járul hozzá Oroszország azon követeléséhez, hogy a Gazpromtól vásárolt gázért rubelben fizessen az Oroszország által a múlt hónapban bejelentett új szabályok szerint. Moszkva figyelmeztette Európát, hogy a gázszállítások leállítását kockáztatja, ha nem fizet rubelben.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató