2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Őrizetbe vettek egy orvosnőt, mert hamis igazolásokat állított ki - Videó

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint őrizetbe vettek egy orvost, aki pénzért hamis orvosi igazolásokat állított ki éveken keresztül. A hatvanhárom éves nő 2017 és 2020 között egyik ügyfelének legalább ötször, alkalmanként kétszázezer forintért cserébe –  valós tünetek nélkül –  hamis kórjelentést állított ki, amely alapján nem kellett büntetés-végrehajtási intézetbe mennie.

Ugyanez az ember a bírósághoz benyújtott halasztási kérelmek alátámasztásáért kiállított orvosi igazolásokért is fizetett neki ötszázezer forintot. Volt, akinek több százezer forintos mobiltelefonért, illetve kétszázezer forintért azért állított ki igazolást, hogy ne kelljen a bírósági tárgyalásán megjelennie.

A rendőrök jelenleg tizenegy olyan emberről tudnak, akik rendszeresen fizettek neki huszonötezer forintot azért, hogy kórházban ápoltként szerepeljenek. Volt, aki tízszer is élt a lehetőséggel, így ezekből az esetekből egymillió forintot szerzett az orvos, aki szintén orvos végzettségű férjének is segített: egy állítólagos egészségügyi tudományos kutatás címén azt intézte el, hogy reintegrációs őrizetét lakóhelyén túl Veszprém megyére is kiterjessze a bíróság, tekintve, hogy jachtjuk Balatonfüreden horgonyzott.

Hozzátették: a hamis orvosi igazolásokat igénylők a doktornő ötvenegy éves munkatársát keresték meg előzetesen, aki kérdéseivel felmérte az általános állapotot, esetleges alapbetegségeket, mivel azok hiánya felnyomta az árat. A férfi “beárazta” a pácienseket, majd összehozta a találkozókat, amelyekért alkalmanként öt-húszezer forintot kapott.

Az orvost 2021 nyarán vesztegetés elfogadása miatt már gyanúsítottként kihallgatták, és hónapok óta tartott ellene a nyomozás, amely a bűncselekmény üzletszerűségét igazolta. A Pest megyei gazdaságvédelmi nyomozók információi szerint a doktornő és társa ténykedése nem 2017-ben, hanem évekkel azelőtt kezdődhetett, így a jövőben bővülhet az esetek száma, valamint több tízmillió forintra gyarapodhat az illegális bevétel összege – tudatták.

A nőt kedden fogták el, amikor a rendőrök bűnügyi technikusokkal egy fővárosi és két Pest megyei címen házkutatást végeztek. A doktornő fővárosi otthonában a rendőrök adathordozókat, telekommunikációs eszközöket, iratokat, banki iratokat, betegdokumentációs feljegyzéseket, valamint két személygépkocsit, társa lakásán pénzt, telefonokat, adathordozókat és 5,4 millió forintot foglaltak le.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya az orvos ellen üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást és kezdeményezte a letartóztatását, amellyel az ügyészség is egyetértett.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató