Az április 3-i országgyűlési választások eredményei alapján május 2-án, 11 órakor ül össze az új parlament, ahol a jobboldal történelmi győzelmének köszönhetően a kormánypártok 135 képviselővel kezdik meg a parlamenti munkát, miközben a baloldalon a bukás és az azt követő átrendeződés után Gyurcsány Ferenc pártjának, a Demokratikus Koalíciónak van a legnagyobb frakciója.
A köztársasági elnök javaslatot tesz a miniszterelnök személyére. Orbán Viktor megválasztásához a képviselők több mint felének a szavazata szükséges.
Szintén az alakuló ülésen választják meg – az országgyűlési törvény szerint a frakcióvezetők indítványára, a korelnök javaslata alapján – titkos szavazással a házelnököt, valamint nyílt szavazással az alelnököket és a jegyzőket.
Az alakuló ülést az államfő nyitja meg, majd tájékoztatást ad a megbízólevelek átvételéről. A korelnök és a korjegyzők hivatalba lépése után a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Nemzeti Választási Iroda elnöke számol be a választásról az Országgyűlésnek. A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat elfogadása után esküt tesznek, majd vita nélkül határoznak a választással kapcsolatos beszámolók elfogadásáról. Szintén az alakuló ülésen, a választási beszámolók elfogadása után jelentik be a frakciók megalakulását.
Az április 3-ai parlamenti választáson a Fidesz-KDNP 135 mandátumot szerzett, a DK-ból, a Jobbikból, az LMP-ből, az MSZP-ből, a Momentumból és a Párbeszédből álló tömörülés 57 mandátumot, míg a Mi Hazánk 6 mandátumot. Egy mandátumhoz jutott a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata.
MTI
