2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Japán gazdasági világvégét jósolt orosz gáz nélkül

Orosz gáz nélkül a világ a összeomlás előtt áll – mondta Shunsuke Kobayashi, a japán Mizuho Bank vezető közgazdásza a Nikkeinek adott interjújában .

A szakember ezt azzal magyarázta, hogy embargó esetén a gázvezetékek használhatatlanná válnának. „Új vezetékeket kell majd építeni” – jósolta a közgazdász, megjegyezve, hogy mindenhez rengeteg pénz kell.

Kobayashi szerint azonban az olaj és a szén nem igényel ilyen törődést a kezelés során. Európa és Japán visszautasítja a nyersanyagokat – azt Kína fogja megkapni, amelynek beszállítói átorientálják magukat a nyugati országok piacára. Az orosz gáz betiltásával azonban a nyersanyagok az országban maradnak. „Azaz az egész gáz eltűnik a piacról. Vagyis nem túlzás azt állítani, hogy abban a pillanatban, amikor Európa így dönt, akkor eljön a gazdasági világvége” – zárta gondolatait a szakértő.

Szerinte ez sokak számára valóban élet-halál kérdése lesz, hiszen az emberek szó szerint halálra fagyhatnak.

Április 27-én az orosz Gazprom teljesen leállította a Bulgáriába és Lengyelországba kötött meglévő szerződések szerinti gázszállítást. 

Válaszul az Európai Bizottság vezetője, Ursula von der Leyen zsarolással vádolta meg Oroszországot. Ugyanakkor kijelentette, hogy az EU előre látott egy ilyen forgatókönyvet, és kész reagálni.

(Itthonrolhaza.hu)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató