Így még soha nem örültem Országgyűlésbe kerülésnek -kezdi bejegyzését Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője, aki ma leteszi az esküjét az alakuló ülésen. Majd volt
Jobbikos társainak is üzent, miszerint: a Jobbik süllyedő hajójáról semmilyen politikust nem veszünk át.
Nagyon boldog az egykori jobbikos képviselő, hogy most bekerült a parlamentbe, amiről közösségi oldalán számolt be. Mint írja:
Így még soha nem örültem Országgyűlésbe kerülésnek, pedig életemben három párt parlamentbe juttatásában vettem részt: a MIÉP után az egykor szintén nemzeti radikális Jobbik, most pedig a Mi Hazánk is komoly ellenszélben tudott országgyűlési párttá válni.
Majd kiemelte azt is, hogy
A baloldal nemhogy kormányzásra, de még ellenzéknek is alkalmatlan. A Jobbik süllyedő hajójáról semmilyen politikust nem veszünk át, de hazavárjuk a nemzeti radikális szavazókat, akiknek immár politikai otthont teremtett a Mi Hazánk.

Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.