2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Kövér László szerint orosz-amerikai háború zajlik a szomszédunkban

Nemzeti érdeknek nevezte Kövér László, hogy az Alaptörvény legújabb módosításával megadják a kormánynak azt a felhatalmazást, hogy ha a szomszédságban folyó háború miatt gyors döntést kell hoznia, azt megtehesse. A háborúval kapcsolatban elmondta, hogy az valójában orosz-amerikai háború és előcsatározása egy amerikai-kínai geostratégiai összeütközésnek. Ennek lehetséges következménye, célja nem más, minthogy leválasszák Európát gazdaságilag, politikailag Oroszországról és Ázsiáról.

Az Országgyűlés hétfőn újraválasztott elnöke kedden az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: olyan világban élünk amelyben nehéz kiszámítani, hogy milyen jövő vár ránk. Az Alaptörvény módosításáról kiemelte: a világ egyik legerősebb atomhatalma áll háborúban a szomszédságunkban, nemzeti érdek, hogy megadják a kormánynak annak lehetőségét, ha gyors döntést kell hozni, ne kelljen a parlamenti procedúrát végigjárni a törvényalkotásnál.

A modell ugyanaz, amelyet a pandémia idején alkalmaztak, a korábbi veszélyhelyzeti intézkedés bevált
– mondta.

A legfontosabb teendő, hogy azokat az eredményeket, azt a relatív pozíciót, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben elért – beleértve a létbiztonságot, a családok támogatását és az ország biztonságát – meg tudják őrizni
– hangsúlyozta.

Ha nem szállunk bele a háborús kórusba, már sokat tettünk, hogy ez a háború minél kisebb áldozatokkal és minél előbb véget érjen
– emelte ki Kövér László.

Ami Ukrajnában történik, sokak megállapítása szerint – amivel, mint mondta, hajlamos egyetérteni – valójában nem orosz-ukrán, hanem orosz-amerikai háború és előcsatározása egy amerikai-kínai geostratégiai összeütközésnek.

Ennek lehetséges következménye, célja nem más, minthogy leválasszák Európát gazdaságilag, politikailag Oroszországról és Ázsiáról. Megakadályozva ezzel, hogy az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig egységes politikai-gazdasági térség jöjjön létre. Ez akkora potenciált jelentene, ami mellett az Egyesült Államok nem rúgna labdába
– fejtette ki Kövér László.

FELSZÁMOLNÁK A NEMZETÁLLAMOKAT

Kitért arra is: az Európai Unió jogi értelemben szilárd, de politikai értelemben még sosem volt ilyen zilált. Értékelése szerint nyíltan kevesen fogalmazzák meg, de ki lehet olvasni azt a brüsszeli törekvést, hogy fel kell számolni a nemzetállamokat. Azt mondta: 32 éve olyanok vezették a világot és Európát, az európai államokat, akik nagy formátumú, vízióval rendelkező tehetséges politikusok voltak.

Akik ma Európát, a nyugati világot vezetik, rémséges karikatúrái ennek a generációnak
– jelentette ki.

MEGZSAROLT, MEGVETT JELLEMTELEN FIGURÁK

Egy részük nem érti még a kérdéseket sem, nemhogy válaszokat tudna adni a kihívásokra, egy részük megzsarolt, megvásárolt, korrumpált, jellemtelen figura, egy részük annak a globális elitnek a haszonélvező résztvevője, amelynek a forgatókönyve szerint történik Európa föderalizálása. Egy részük pedig a régi, idősebb generáció maradéka, akik cinikusan – bár tudják, mit veszítettek – még felveszik a javadalmazást. Nagyon kevesen vannak, akik értik, mi történik, és még kevesebben vannak, akik bátrak, hogy ezt meg is fogalmazzák és szövetkezzenek a hasonló véleményen lévőkkel
– fűzte hozzá.

Kitért arra is: a visegrádi együttműködést nem érintette jól, hogy Csehországban és Szlovákiában kormányváltás történt és olyan párt adja a külügyi vezetést, amely nem elkötelezett a V4-ek kooperációja iránt, nem tekinti azt elsőrendűen fontosnak.

A háború miatt a korábban erősnek tűnő lengyel-magyar tengely is kicsit vesztett szakítószilárdságából, de az Országgyűlés elnöke nem látja orvosolhatatlannak a problémát, ha visszatérnek a kiindulóponthoz. Kövér László azt, hogy a kormánypárti szövetség képviselőinél jóval többen, 170-en támogatták a megválasztását, úgy értékelte: harminc valahány éves hagyomány, íratlan szabály érvényesült újra hosszabb idő után. Megemlítette: az ellenzék egy részében van indíttatás, hogy visszatérjenek a normális működéshez.

Megjegyezte: a baloldali ellenzék nem egységesen vonult ki hétfőn a parlament alakuló ülésén az eskütétel után. Mint mondta, ezt úgy olvassa, hogy 2010 után lehet új fejezetet nyitni az ellenzék és a kormánypártok együttműködésében. Ha az ellenzék erre nyitott, akkor a kormánypártok „hajlanak erre”.

EMELNI KELL A PEDAGÓGUSBÉREKET

A házelnök ha nem muszáj, semmin nem akar változtatni az Országgyűlés működésében, a Ház vezetésében. Nem indokolja most semmi, hogy hozzányúljanak a házszabályhoz – mondta, de azt nem zárta ki, hogy menetközben felmerül olyan probléma, ami miatt ezt meg kell tenni- Véleménye szerint a koronavírus-járvány nem zavarta meg a politikai munkát az Országgyűlésben, a törvényhozás nem szenvedett hátrányt. A pedagógusok és rendvédelmi dolgozók béremeléséről jelezte: 32 éve próbálnak a halászléből újra akváriumot csinálni, de nem nagyon megy. Azok, akikkel a béremelést kezdték, most újra a sor végére kerültek.

Rövidtávon meg kell oldani ezt a kérdést és újra elő kell venni a jogos bérköveteléseiket, emelni kell a fizetéseket, hogy újra vonzó legyen a pedagóguspálya
– közölte.

Értékelése szerint nehéz volt ellenzéknek lenni az elmúlt 12 évben, egyik csoportjuk részese volt az ország tönkretételének, másik részük mindenáron ellent akart mondani.

Nem tudták megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől, szellemi képességbeli problémák is voltak, vannak az ellenzék sikertelensége mögött
– vélekedett.

Kövér László evidenciának nevezte, hogy Áder János már nem államfői minőségében, informális keretek között, de folytassa azt a természetvédelmi munkát, amelyet megkezdett.

 

MTI

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató