2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Az Országgyűlés elé kerülnek Karácsony népszavazási kérdései

Márciusban kapott zöld utat a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék meghosszabbításáról szóló, Karácsony Gergely főpolgármester által magánszemélyként indított népszavazási kezdeményezés, miután mindkét kérdésben összegyűlt legalább kétszázezer érvényes aláírás.

Jámbor András, az Egységben Magyarországért országgyűlési képviselője csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy az igazságügyi bizottság döntött az álláskeresési járadékról és a diákvárosról szóló népszavazási kérdéseikről, és átengedte őket. „Egy hármas, lakhatási, megélhetési és élelmiszerválság idején minimum elvárás, hogy az állam cselekedjen. Erről a létbiztonságról szól ez a két kérdés‼ Pontosan ezért az ellenzéki pártok közösen két törvényt is benyújtottak a parlamentnek, amellyel a kormány maga tudja ezt a két létszükségletű kérdést rendezni! Ha nem teszi, akkor a nép politikai döntése fogja kikényszeríteni a népszavazáson” – írta.

Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az ellenzéki pártokkal közösen kezdeményezik a Fudan Egyetem létrehozásáról szóló jogszabály visszavonását, valamint az álláskeresési járadék időtartamának kilenc hónapra emelését.

Az MTI szerint Szabó hangsúlyozta, hogyha a kormánypártok támogatják törvény-, illetve határozati javaslatukat, akkor a két témában nem kell népszavazást kiírni, és az állam megspórolhatja a referendum költségeit. A frakcióvezető-helyettes a népszavazás menetéről is beszélt: int mondta, csütörtökön az igazságügyi bizottságnak egy eljárásban kell megalkotnia a két kérdésről szóló határozati javaslatot. „Ezt követően napirendre kellene tűzni a témát, a köztársasági elnöknek pedig ki kell jelölnie a referendum időpontját”.

Tordai Bence frakcióvezető rekordalacsonynak nevezte az álláskeresési járadék folyósításának három hónapos idejét. Szerinte most már a Fideszen múlik, hogy kiír-e egy népszavazást, „eltapsolva 14 milliárd forintot az adófizetők pénzéből”, vagy támogatja a két ellenzéki indítványt, és akkor a népszavazás ügye lekerül a napirendről, mondta.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató