2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Szijjártó: Magyarország 37 millió euró értékben ajánl segítséget Ukrajnának

A külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, a Lengyelország és Svédország által szervezett, Ukrajna megsegítését célzó donorkonferencián felszólalásában kiemelte: Magyarország nem akarja az ukrajnai háborút, épp ellenkezőleg, azt szeretné, hogy a béke, amint lehet, visszatérjen a régióba. Magyarország Ukrajna mellett áll és támogatja az ország szuverenitását - jelentette ki az MTI tudósítása szerint.



Szijjártó Péter hangsúlyozta: "teljesen egyértelműen meg tudjuk különböztetni, hogy ki az, aki támadó és ki az, aki megtámadott". Elítéljük a katonai agressziót Oroszország részéről és elítéljük az emberi jogok súlyos megsértését, továbbá sürgetjük az elkövetett háborús bűnök azonnali feltárását - mondta.

A külügyminiszter kifejtette: a Magyarország által felajánlott segítség öt elemből áll. Először is Magyarország készen áll, hogy egy iskola és kórház újraépítésében részt vegyen Kijev térségében, de ha Ukrajna más helyszínt szeretne, akkor ehhez alkalmazkodni fogunk - tette hozzá.

Közölte: mivel egyre több belső menekült van Ukrajnában, aki a háború elől Ukrajna nyugati részébe érkezik, Magyarország számukra mobil otthonokat biztosít, ezeknek a szállítását bármikor el tudjuk kezdeni. Harmadik elemként Magyarország ezer ösztöndíjas helyet ad Ukrajnából érkező diákoknak, hogy folytathassák egyetemi tanulmányaikat - mondta.

Úgy folytatta, Magyarország sebesült ukrán katonáknak biztosít ellátást magyar kórházakban, számbeli korlátozás nélkül. Végül pedig lehetővé teszi 130 ezer gyermek ellátását speciális kórházakban - mondta Szijjártó Péter.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató