2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Fordulat: a Jobbik bejelentette, hogy Szilágyi György hazudik

Hazugsággal vádolja a Jobbik egyik alelnökét, Szilágyi Györgyöt a csütörtökön kirobbant, nemierőszak-kísérlet kapcsán tett nyilatkozatai miatt.A Bors hozta nyilvánosságra, hogy nemi erőszakot kís...

Hazugsággal vádolja a Jobbik egyik alelnökét, Szilágyi Györgyöt a csütörtökön kirobbant, nemierőszak-kísérlet kapcsán tett nyilatkozatai miatt.

A Bors hozta nyilvánosságra, hogy nemi erőszakot kísérelt meg a Jobbik egyik politikusa, korábbi polgármestere egy ököritófülpösi összejövetelen. Az áldozat az egyik alelnök, Szilágyi György élettársa. A decemberi eset miatt kedden az érintett feljelentést tett és nemrég a Jobbik belső etikai bizottsághoz is fordult. Most az érintett hölgy etikai eljárást kezdeményezett az ügyben, amit a párt azonnal el is indított, erről pedig az érintettet tájékoztatta is a bizottság – közölte korábban a párt.

Szilágyi György a Telexnek azt mondta, szerette volna, ha a Jobbik elnöksége is foglakozik az esettel, ám „még csak elnökségi ülés sem volt december óta”.

Ez utóbbi állítást most cáfoló nyilatkozatot juttatott el a Magyar Hangszerkesztőségéhez a Jobbik. A párt azt írta, hogy „Szilágyi György nyilatkozata nem fedi a valóságot, a Jobbik december óta több elnökségi ülést is tartott, amelyen Szilágyi György is jelen volt”.

A lap megkereste az érintettet, aki azt mondta, valóban volt „egy vagy két” elnökségi ülés, de úgy emlékszik, már csak a kampány után. Arra a felvetésre, hogy miért gondolták azt hónapokig, hogy egy ilyen ügyet egy párt elnöksége és nem a nyomozóhatóság elé kell vinni, azt mondta, hogy ebben nem ő, hanem az élettársa döntött, aki meglehetősen zavart volt az eset miatt.

 

#Jobbik

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!