2022. május 19. - Ivó, Milán
EUR : 387.5
USD : 369.4
Időjárás ikon19°13°

Fábry Sándor: Gyurcsány besúgó volt Pécsett

„A KISZ annyira lekötötte, hogy az iskolába sem járt be” – vélekedett a humorista a DK elnökéről.

Rónai Egonnak adott interjút Fábry Sándor. A humorista elsősorban azért fogadta el a meghívást, hogy promózza május 9–11-én bemutatásra kerülő Revüjét, de nem csak erről esett szó. A Fábry (korábbi Fábry Show) nemrég ünnepelte a kétszázadik, jubileumi adást.

Fábry Sándor kiemelte, hogy bizonyos szempontoknak, elvárásoknak meg kell felelnie a műsornak, de szerinte ez nem baj, hiszen akik pénzt adnak rá, elvárhatják. „Egy ilyen érdekes félelem lengi körül a miniszterelnök úrral kapcsolatos megnyilatkozásokat, nem baj, hogy az egyáltalán nem bántó, sőt humoros, sőt tulajdonképpen profi, ezeket általában igyekeznek velünk elkerülni” – mondja.

A beszélgetésből kiderül, politikailag mindent 56-hoz képest véleményez, így Gyurcsány Ferencet is, akinek a politikai állásfoglalása 56-ellenes. Fábry szerint Gyurcsány, a „függetlenített KISZ-titkár” besúgó volt Pécsett.

A KISZ annyira lekötötte, hogy az iskolába sem járt be, és besúgóként tevékenykedett

– mondja a művész. Erre ugyan nincs bizonyíték, de Fábry szerint Pécsett mindenki ezt beszélte. 

A beszélgetésből kiderül még, hogy hiányzik neki a filmkészítés, de olyat itthon úgysem tudna összehozni, mint a netflixes Peaky Blinders sorozat, amit óriásinak tart. Bár témái épp lennének, például Szabó Dezső Elsodort faluja.

Új darabja, az Etűdök rókafűrészre, ami miatt elfogadta a Húzós meghívását, a drMáriással készült közös könyvéből íródott színpadra. Első bemutatója az Akváriumban lesz május 9-én, majd 10–11-én szintén játsszák. A műfaja egyszerre zenés, táncos, prózai, szerepel benne többek között Váczi Eszter, Nagy Kriszta Tereskova, Szőke András és Pintér Béla társulatának színészei is. Dadaistaszerű színház, amiben nincs konfliktus, nem halad a cselekmény, az üzenet a háborúról és a békéről szól.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató