A horvátokat kiakasztotta a miniszterelnök azon félmondata, miszerint „Magyarországnak is lenne tengere, ha nem vették volna el tőle”.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában elfogadhatatlannak nevezte az Oroszország ellen bevezetni kívánt uniós olajembargót, kijelentve: az felér a magyar gazdaságra ledobott atombombával. Az interjúban arról beszélt, van rá lehetőség, hogy más irányból érkezzen olaj Magyarországra, de ez Horvátország számára nagy teher lenne. A miniszterelnök úgy fogalmazott:
„Természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon.”
A horvát külügyminisztérium szerint az ilyen kijelentések szükségtelenül rontják a két ország jó baráti viszonyát.
Horvátország elítéli a magyar miniszterelnök kijelentését”
– írta a tárca közleményében, hozzátéve: „elítélünk minden területi követelést a szomszédos államokkal szemben”.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
