2022. augusztus 08. - László
EUR : 394.82
USD : 386.17
Időjárás ikon30°19°

Észak-Korea kilőtt egy rakétát, miután bejelentették a járvány-veszélyhelyzetet

A pandémia idején is lövik a rakétákat a tengerbe.

Észak-Korea újabb – feltehetően – ballisztikus rakétát lőtt ki keleti partjainál – közölte csütörtökön a dél-koreai vezérkari főnök és a japán miniszterelnöki hivatal az Independent cikke szerint.

Ebben a hónapban ez már a második alkalom, hogy Phenjan ballisztikus rakétakísérletet hajtott végre. Szombaton egy tengeralattjáróról indítható, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőttek ki, ami a Japán-tengerbe csapódott.

Az új kísérletet pár órával azután hajtották végre, hogy a kormányzó Koreai Munkapárt úgy döntött, hogy a koronavírus omikron variánsának terjedése miatt elrendeli a legmagasabb járványügyi vészhelyzeti szintet.

Az állampárt központi bizottságának ülésén Kim Dzsong Un felszólította a tisztviselőket, hogy birkózzanak meg az általa "váratlan válságnak" nevezett jelenséggel.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató