2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A Huxit Párt csalódott Novák Katalin frissen megválasztott köztársasági elnök mai beszédében

Szerkesztőségünk Volner Jánossal vette fel a kapcsolatot telefonon, a Huxit Párt elnöke elmondta a véleményét Novák Katalin beszéde után.

Volner János:

A Huxit Párt csalódott Novák Katalin frissen megválasztott köztársasági elnök mai beszédében. A Magyar Köztársaság elnökének legfontosabb feladata a nemzet védelme. Ukrajnában a magyar kisebbséget a kormányzati fő hatalom által szervezett üldözés éri napi szinten, a magyar emberek százezres tömegének még arra sincs lehetősége hogy a saját anyanyelvét használja. Ez ellen ahányszor csak szóba kerül Ukrajna minden alkalommal szót kell emelni, kiemelten hangsúlyozva, hogy Magyarország mindent megtesz a magyar nemzeti kisebbségért, és a védelmének érdekében blokkolni fogjuk Ukrajna NATO hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás át egyaránt mindaddig, amíg ez az állapot meg nem szűnik. 

Fontosnak tartjuk azt is, hogy ne csak azzal foglalkozzon a magyar politika fősodra, hogy Oroszország háborút indított, hanem minden alkalommal hívjuk fel a figyelmet arra is, hogy az ukránok mögött álló Amerikai Egyesült Államok az ukrán bábkormány révén fokozódó katonai fenyegetést jelentett Oroszország számára. Természetesen tisztában vagyunk azzal hogy az Egyesült Államok erős és fontos szövetségesünk, de amit Ukrajnában az amerikai külpolitika végrehajtott az helytelen, és a magyar nemzeti érdekek szempontjából is rendkívül káros. Ennek kimondásához kell hogy legyen elegendő bátorsága mint a köztársasági elnöknek, mind a Fidesz vezető politikusainak.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató