2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kövér László: „Akkorát estek arcra, mint az ólajtó, és ez már járt nekik”

A házelnök a Hír Tv Bayer show című műsorában úgy kommentálta az ellenzék vereségét: „na végre, azt kapták, amit megérdemeltek.”

„Az egész Momentum meg Fekete-Győr András az hűen mutatja a mai magyar ellenzék szellemi és erkölcsi állapotait” – fejtette ki a műsorban Kövér, aki az európai politikai állapotról is elmondta véleményét.

Európa nemzetállamainak és az EU vezetését is egy olyan politikai garnitúra tagjai vették át, akiknek  sem szellemi képességeik, sem morális tartásuk alapján nem lenne ott a helyük, csak gyenge utánzataik elődeiknek, de már az is egy folyamat része, hogy egyáltalán ilyen fontos posztokra kerülhettek – közölte Kövér László a 24.hu szerint.

„Az Európai Unió – bárki, bármit is gondol róla – , de egy lehetetlen küldetés”

– hangzott el a házelnöktől.

Az Uniónak szerinte reagálnia kell a világ változásaira, de azt nem tudja, mi a célja a nemzetállamok együttműködésén alapuló politika visszaszorításának – fogalmazott.

Úgy látja: a tengeren túlról támogatnak bizonyos birodalomépítési törekvéseket, de ez „nem hozza el a kánaánt.”

Mint mondta: az Európai Egyesült Államoknak csak formálisan lenne a tartományi központja Brüsszelben, az EU Amerika érdekeit szolgálva, saját tagországai gazdaságát dönti romba az Oroszország elleni szankciókkal. Ő maga nem geostratégiai elemző, de úgy gondolja, sokan történelmi sérelmeik miatt akarnak most leszámolni Oroszországgal.

Ez „nem fog sikerülni, vagy ha sikerülni fog, akkor olyan árat fognak fizetni, amilyet nem szeretnének” – jelentette ki.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató