2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Orbán Viktor: Magyarország és Szerbia számíthat egymásra

Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, "ez a két ország biztonságban van, legyen szó gázról, vagy éppen élelmiszeripari termékekről" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a szerbiai Újvidéken.

A kormányfő a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján beszédében kiemelte: ő és a szerb elnök is választást nyert, és "ilyenkor gondtalan pihenés jár az embernek", de látni az inflációt, a növekvő árakat, a fenyegető éhínséget a világ számos pontján és a katonai összecsapásokat Ukrajna területén. Jó hír azonban, hogy Magyarország és Szerbia számíthat egymásra, és mindkét ország erős mezőgazdaságban, "tulajdonképpen Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország" - magyarázta.

A vásáron - amelynek díszvendége Magyarország - a miniszterelnök kifejtette: "Szerbia fölkészült a télre"; alaposan fel kell készülni, "és úgy látom, hogy önöknek ez sikerült". "Mi is jó úton vagyunk, de nekünk még van néhány döntés, amit meg kell hoznunk" - tette hozzá.

Úgy vélte, ráadásul a katonai konfliktus Ukrajnában is nehéz helyzetbe hozza mindkettejüket. Azt mondta a szerb elnöknek, hogy "nektek azért nehéz, mert nem vagytok tagjai az uniónak, nekünk meg azért nehéz, mert a tagjai vagyunk". Nehéz itt okosnak lenni - jegyezte meg.

Hangsúlyozta: de akármilyen viták lesznek az EU-n belül vagy kívül, mindent meg fognak tenni, hogy egyeztessék az álláspontjaikat és segítsék egymást a nemzetközi fórumokon is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sokan kritizálták nagy programjukat, a Budapest-Belgrád vasútvonalat. Most, hogy az Ukrajnán keresztüli szállítás teljesen bizonytalanná vált, felértékelődik ez a beruházás - vélekedett.

 
 
A kormányfő emlékeztetett: 2020-ban és 2021-ben a hősök az ápolók és az orvosok voltak, ennek és a következő évnek a hősei pedig "a mezőgazdászok lesznek, akik nagyon nehéz körülmények között kell, hogy dolgozzanak, helytálljanak, gyorsan változó körülményekhez kell alkalmazkodniuk", és rajtuk múlik, hogy lesz-e kenyér az asztalon, lesz-e éhínség a világban, vagy képesek vagyunk-e ellátni az embereket.

Kiemelte: fontos érdek, hogy a világban mindenkit el tudjanak látni kenyérrel, mert ha nem sikerül, akkor óriási tömegek indulnak meg majd Európa felé már nemcsak a jobb élet reményében, hanem a túlélésért, és "akkor az a migráció, ami eddig volt, az egy gyermekmese lesz ahhoz képest, ami ezután következik".

Orbán Viktor kijelentette:

Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag ésszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedést jelentenének, hogy lehetetlenné tennék a teljes mezőgazdasági kapacitás kihasználását. Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodnak, húszmillió embert tudnak élelemmel ellátni

- magyarázta.

Közölte: de ehhez az kell, hogy "mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkreteszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot", mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudják ellátni, de nem tudják ellátni azokat sem, akik később "migránsként jelennek meg a határainkon". A politika fontos, a háborút sem lehet figyelmen kívül hagyni, de a gazdaságban most ésszerű döntésekre van szükség, "mert egyébként nagy baj lesz", és nem is Szerbiában és Magyarországon, hanem a világ más részein - mondta.

Arról is beszélt, hogy fontos törvény, hogyha van föld, akkor azt meg kell művelni, "föld műveletlenül nem maradhat, a gyümölcsös ápolatlanul nem maradhat, a munkát mindig el kell végezni". Azt kívánta a vásáron megjelenteknek, hogy ezt az ősi törvényt sose hagyják figyelmen kívül, mert "nekünk, vidékieknek az a dolgunk, hogy az ország, a föld meg legyen művelve".

Az eredmények beszédesebbek a szavaknál

Az eredmények többet mondanak minden szónál - hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök szombaton Újvidéken arra utalva, milyen mértékben javult Magyarország és Szerbia kapcsolata az utóbbi években.

Közölte: amennyiben az ukrajnai háború miatt kialakult válság során Magyarországnak bármire szüksége lenne, Szerbia készen áll arra, hogy segítsen szomszédjának, és ez fordítva is így van.

Mint mondta, Magyarország hét évvel ezelőtt még csak a hetedik helyen állt a kereskedelmi árucsere mértékét tekintve, mára azonban Szerbia második legfontosabb partnerévé vált, ami a kapcsolatok jelentős javulását mutatja. Ez azt bizonyítja, hogy megvan a kölcsönös bizalom és tisztelet, valamint a kölcsönös érdek is - húzta alá.

Aleksandar Vucic rámutatott, hogy nagyon nehéz tél vár az egész világra. Kiemelte, hogy a Szerbiában élők ezt még nem tapasztalják, nem látják, mert Szerbiában minden van, de fel kell készülni minden eshetőségre. Hozzátette, hogy Orbán Viktorral arról tárgyalt a vásár megnyitója előtt, hogyan lehetne túlélni ezt a válságot, és hogyan lehetne egymás segítségére a két ország.

(HírTV)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató