2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Magyarország pályázik a 2036-os olimpia rendezésére

Közgyűlést tartott szombaton a Magyar Olimpiai Bizottság, ahol a résztvevők arról döntöttek, hogy Magyarország pályázik a 2036-os olimpia megrendezésére.

Magyarország megpályázza a 2036-os nyári olimpia megrendezését, erről a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) döntött szombati közgyűlésén.

A 2024-es ötkarikás játékoknak Párizs, a 2028-asnak Los Angeles, a 2032-es seregszemlének pedig az ausztráliai Brisbane ad otthont. Számítások szerint a 2036-os olimpiát ismét egy európai ország rendezheti meg, így információink szerint Magyarország erre nyújtja majd be pályázatát.

Gyulay Zsolt, a MOB megválasztott elnöke is e forgatókönyvvel számol, egyúttal elmondta, hogy

Magyarország erkölcsi kötelessége, hogy erre beadja a pályázatát.

A szombati évi rendes közgyűlésen 40 igen, egy nem szavazat és egy tartózkodás mellett módosították a szervezet alapszabályát is. Gyulay Zsolt elmondta, hogy az alapszabály-módosítás fő célja a tagság körének bővítése, valamint a delegálási rendszer visszaállítása.

Hozzátette: a delegáló szervezetek köre kibővül, ezentúl nem kizárólag a sportszövetségek jogosultak tagokat küldeni, hanem az olimpiai mozgalomban jelentős szerepet betöltő egyéb szervezetek is.

Szabó Tünde sportért felelős volt államtitkár a közgyűlés elején bejelentette, hogy a jövőben kormánybiztosként és országgyűlési képviselőként folytatja munkáját, az államtitkári teendőket pedig Schmidt Ádám veszi át, aki külföldi útja miatt nem volt ott a közgyűlésen.

Az MTI tudósítása szerint MOB-Életműdíjat vehetett át a Nemzet Sportolói közül Kamuti Jenő és Schmitt Pál is. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató