2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A Kossuth-téren felállított olajoshordókkal tiltakoztak az ellen, hogy Magyarország megvétózza az EU-s olajembargót

A parlament elé állított fekete olajoshordókkal tiltakozik a Greenpeace az ellen, hogy Magyarország vétózza az Oroszországgal szembeni olajembargót – derül ki a szervezet Facebook-oldalán közzétett videóból. A Greenpeace munkatársai az tiltakozáson kiemelték, szerintük mindent meg kell tenni azért, hogy ne finanszírozzuk Putyin háborúját a szomszédban.

Korábbi közleményében a Greenpeace már ismertette, hogy az uniós embargó nem azt jelentené, hogy egyik napról a másikra lemondunk az olajról. Magyarországra ugyanis nem csak keletről lehet kőolajat behozni, de Horvátország felől is.

A Kossuth téren tartott tiltakozáson a Perger András, a Greenpeace munkatársa kiemelte: egy korábbi tanulmány szerint néhány egyszerű lépéssel rövid időn belül akár 25 százalékkal is csökkenteni lehetne Európa kőolajfelhasználását. Ehhez csak olyan egyszerű intézkedésekre lenne szükség, mint a rövid távú repülőutak betiltása, vagy a tömegközlekedési bérletek árának csökkentése.

A hétfői akció apropója az volt, hogy eredetileg az Európai Unió heti csúcstalálkozóján akartak dönteni az Oroszország ellen bevezetendő olajembargóról. Orbán Viktor azonban még az előző héten kizárta, hogy tárgyaljon az orosz olaj importjának tilalmáról.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató