2022. július 01. - Annamária, Tihamér
EUR : 396.75
USD : 379.99
Időjárás ikon37°21°

Putyint tette felelőssé az élelmiszerhiányért a német külügyi szóvivő

A héten már Olaf Scholz kancellár is azt állította, hogy az orosz elnök felelős a válságért és az áremelkedésekért.

„Vlagyimir Putyin orosz elnök igyekszik elhitetni a világgal, hogy a nyugati országok felelősek az afrikai éhínségért, de az élelmiszerhiány valójában Oroszország ukrajnai inváziójának a következménye” – hangsúlyozta pénteken a német külügyminisztérium szóvivője.

Az ENSZ pénteken ismét éhínségre figyelmeztetett a háború elhúzódása esetén

Mint ismert, a héten már Olaf Scholz kancellár is azt állította, hogy Putyin orosz elnök és a háború a felelős a világ Ukrajnától távol fekvő térségeiben is érezhető válságért és áremelkedésért.

A háború sok ország számára „nagyon messze van, de a következmények nagyon is közel vannak”,

éhínséggel, az energiaellátás és a biztonság megrendülésével fenyegetnek. Ezeknek az országoknak segíteni kell, a „legnagyobb szolidaritással” kell kiállni mellettük – fogalmazott szerdán Scholz, aláhúzva, hogy „a déli félteke feltörekvő demokráciáit” meg kell tartani szövetségeseknek.

Az ENSZ pénteken ismét éhínségre figyelmeztetett a háború elhúzódása esetén.

(MTI)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató