A szlovák belügyminisztérium a közösségi hálón tette közzé Szlovákia leggyakoribb vezetékneveinek tízes listáját. Ez alapján az ország leggyakoribb vezetéknevei a férfiak körében
a Horváth, Kováč, Varga, Tóth, Nagy, Baláž, Szabó, Molnár, Balog – és végezetül már magyarul írva, újra a Kovács.
A leggyakoribb női vezetéknevek a statisztika adatai szerint a következők:
Horváthová, Kováčová, Vargová, Tóthová, Nagyová, Balážová, Molnárová, Balogová, Lukáčová, Nováková.
A bejegyzés alatt pillanatok alatt több száz hozzászólás érkezett, amelyek nagy része azt firtatja, hogy a szlovák vezetéknevek döntő többsége magyar, illetve elszlovákosított magyar eredetű nevek.
Érdekes olvasmány a minisztérium bejegyzése a magyarok számára is. Megkérdezték Iveta Valentovát, a Szlovák Tudományos Akadémia Ľudovít Štúr Nyelvtudományi Intézetének nyelvészét, mi az eredete és a története a legelterjedtebb, Szlovákiában használatos vezetékneveknek. Valentová a Horváth és Tóth vezetéknevek eredetével kapcsolatban elmagyarázta, hogy ezek a családnevek az etnikumra utalnak, tehát a Horváth horvát származásút jelöl, míg a Tóth vezetéknév a tót szóból alakult ki, „amelyet eredetileg a régi magyarok nemcsak a szlovákokra, hanem a történelmi Magyarországon élő nem magyar nemzetiségű tagokra hivatkozva is használtak” – fogalmazott a nyelvész. Továbbá kifejtette, a vezetéknevek nagy csoportját alkotják a foglalkozásnévi típusú családnevek, amelyek a viselője foglalkozására utalnak, ilyen a Kovács, Molnár, Varga vagy a Szabó – ezeknek a jelentését le is fordította a szlovák olvasóknak.
Ugyancsak magyarázatra szorult a Nagy vezetéknév (szlovák írással Naď), amely a nagy magyar melléknévből származik, jelentése pedig nagy vagy öreg, idősebb – jegyezte meg. A Balog családnév – a szlovák nyelvész értelmezése szerint – szintén a magyar balog szóból ered, amely balról valót, balkezest jelent. Az olvasó közönségnek megjegyezte, a Baláž vezetéknév utónévből származik – azt már nem tette hozzá, hogy a magyar Balázs keresztnévből. Valentová röviden kifejtette a családnevek történetének eredetét, visszanyúlva egészen a 13-századig, amikor is az egyes személyek megnevezése a származási kapcsolatra utaló nevek közül az apára utaló nevek tartoznak nagy számban, illetve a nemzetségre utaló kapcsolatra is, azaz egy nemzetség nevéből is kialakulhattak családnevek. Az egyéni tulajdonságokra utaló családnevek közül akár külső, fizikai, testi tulajdonságra is utalhat a vezetéknév, de akár belső tulajdonságra is. Az egyes személyek pontosabb azonosítását a feudalizmus társadalmi igénye követelte meg, különösen a közigazgatási és jogi aktusokban. A 14. századtól egyre gyakrabban jelentek meg másodlagos nevek – vezetéknevek és melléknevek, amelyekből a mai vezetéknevek kialakultak. A névadási rendszerek öröklődő jellege már csak a 17. és a 18. században stabilizálódott, és II. József reformjai során hivatalosan is kodifikálódtak a 18. század második felében – vélekedett a nyelvész.
Iveta Valentová összefoglalva megjegyzi: a szlovák vezetéknevek a soknemzetiségű magyar állam összetett társadalmi és kultúrtörténetét tükrözik.
A bejegyzés alatt megindult komment-áradat egy része viccesnek találja, hogy a szlovák családnevek többsége (vagy mind) magyar eredetű. Míg sokan, főleg e nevek viselői állítják, hogy semmi közük a magyarokhoz, és egy szót sem tudnak magyarul, legfeljebb káromkodni.
A harmadik csoport szerint a Belügyminisztériumnak ezzel még egy Facebook-poszt szintjén sem ildomos foglalkozni, és egyáltalán: milyen szándék vezérelte őket, amikor ezt közzétették.
Százkettő év telt el a legnagyobb történelmi traumánk, Trianon óta, és több száz ember kikéri magának, hogy Szlovákiában a magyar vezetéknevek a leggyakoribbak.
Megrázó gondolat, hogy pár évtizeden belül a magyar családneveket már csak valami távoli, egzotikus hangzású névként viselik majd lágyítójelekkel. Szlovákiában, szlovákok. Megtörténhet?
(Felvidek.ma)
