2022. június 27. - László
EUR : 400.8
USD : 380.12
Időjárás ikon33°19°

Az ukránok kivégeznék Bayer Zsoltot is, felkerült a halállistára

Ismét bővítette halállistáját a Mirotvorec.

Ezúttal Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet publicistája került fel a szélsőjobboldali internetes oldal Ukrajna ellenségeit tartalmazó listájára - írja a portál.

A Magyar Nemzet szerint az oldalon már több tízezer ember neve szerepel, akikről olyan személyes adatokat is nyilvánosságra hoztak, mint például a születési dátumuk, útlevélszámuk és lakcímük.

A weboldal hazug vádakat sorol fel Bayer Zsolt ellen. Emellett néhány cikkét is felidézik. Megjelenik köztük például azon írása, amelyben Olekszandra Koval közleményét idézi: "az ukrajnai könyvtárak ellátásáért felelős igazgató arról beszélt korábban, hogy minél hamarabb el kell távolítani az ukrán könyvtárakból az ukrán gondolkodásmódra veszélyes és káros műveket."

Bayer Zsolt szerint olyan orosz szerzőkről van szó, mint például Dosztojevszkij, Tolsztoj, vagy Mihail Bulgakov.

Ha valakinek első hallásra is ismerős, az ne essen kétségbe, jó úton jár. Igen, ilyet már a náci Németországban mondtak. Ilyet már mondott Goebbels, aztán a mondatokat tettek követték, csak akkor nem az oroszokat kellett kidobni a szemétre, hanem a zsidó szerzők műveit

– tette hozzá a publicista. Bayer Zsolt egy másik írásában annak is hangot adott, hogy ukránok tolvaj vagy tolvajnak vélt, tolvajnak kikiáltott embereket a nyílt utcán oszlopokhoz, fákhoz kötöznek ki, az alsóruhájuktól megfosztják őket, aztán botokkal vagy ököllel félholtra verik, majd ott hagyják őket. Az ezt alátámasztó videófelvételek gyakorlatilag az egész világot körbejárták.

Ha a Nyugat szerint ez belefér a jogállami keretekbe, így uniós tagságot kaphat egy olyan ország, ahol ez történik ma a nyílt utcán, az a középkor

– írta Bayer Zsolt rámutatva arra, hogy

UKRAJNA UNIÓS CSATLAKOZÁSÁT SÜRGETIK BRÜSSZELBEN, KÖZBEN PEDIG MAGYARORSZÁG ÉS LENGYELORSZÁG ELLEN FOLYTATNAK JOGÁLLAMISÁGI ELJÁRÁST.

A Mirotvorec honlapot 2014-ben hozták létre, miután Oroszország annektálta a Krím félszigetet és de facto elfoglalta Donbasz egy részét.

A halállistaként ismert felsorolásban szerepel többek között:

Orbán Viktor miniszterelnök
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke
Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos

Egy kislányt is felvettek a halállistára

A nevek között van továbbá egy 14 éves ukrán kislány is, akit két éve tartanak a Mirotvorec szerzői Ukrajna ellenségének. A luhanszki (orosz) Faina Szavenkova azzal vívta ki a csoport haragját, hogy 12 évesen az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Emmanuel Macron francia köztársasági elnöknek címzett videóüzenetében szót emelt a Donbaszban élő gyermekek védelme érdekében.

A jelentés szerint ma már azzal vádolják a kislányt – akinek egyébként személyes adatait és fényképét is közölték –, hogy a szakadár köztársaságok írószövetségének tagjaként prózaírói, dramaturgiai és esszéírói tevékenységnek álcázott ukránellenes propagandát folytat, álhíreket terjeszt az ukrán hadseregről, és mindenféle oroszországi írópályázatokon vesz részt – írja a Magyar Nemzet. Hozzáteszik:

AZ OLDALON TÖBB MINT NÉGYEZER ÚJSÁGÍRÓT LISTÁZTAK, FELTEHETŐLEG A MEGFÉLEMLÍTÉS CÉLJÁBÓL: GYAKORLATILAG MINDENKIT UKRAJNA ELLENSÉGÉNEK KIÁLTOTTAK KI, AKIKNEK MÁS VÉLEMÉNYÜK VAN, MINT A HIVATALOS UKRÁN ÁLLÁSPONT.

(Origo)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató