2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Jakab lett a magyar történelem legnagyobb csicskája, nem mert a jobbikosok elé állni

A Facebookról tudták meg a Jobbik rendkívüli választmányi ülésén résztvevők, hogy lemond elnöki posztjáról Jakab Péter. – legalábbis ezt mondta a Mediaworks Hírcentrum kérdésére Lukács László a párt alelnöke. Z. Kárpát Dániel pedig arról beszélt, hogy haladéktalanul összeül az országos elnökség.

Az elmúlt hetek botrányait követően arról szóltak a hírek, hogy puccs zajlik a 3%-osra zsugorodott párt elnöke ellen.Végül miután lemondott posztjáról Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, rendkívüli választmányi ülést hívtak össze a pártban. 

Ezen azonban nem jelent meg Jakab, aki közösségi oldalán jelentette be, hogy lemond az elnökségről, ám a frakciót továbbra is vezeti szeretné. Z. Kárpát Dániel, a párt egyik alelnöke azonban a választmányi ülést követően nem volt hajlandó elárulni, hogy mi lesz Jakab Péter további sorsa. 

A politikus szerint haladéktalanul összeül az országos elnökség, és döntenek arról, hogy miként tartják meg a tisztújítást.Z. Kárpát Dániel arról is beszélt, hogy az elnökhelyettes, tehát Potocskáné Kőrösi Anita, viszi átmenetileg a „szekeret”. 

Az alelnök bízik abban, hogy nem fogják tömegek elhagyni most a pártot, de leszögezte, hogy önvizsgálatot kell tartaniuk. Szabó Gábor, a Jobbik Országos Választmányi elnöke azt mondta, hogy mindannyiukat meglepte Jakab Péter lemondása és rosszul érinti őket.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató