2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Ráereszti a fogyasztóvédelmet a kormány a Ryanairre az "extraprofitadó" áthárítása miatt

Elfogadhatatlannak tartja a magyar kormány, hogy a Ryanair áthárítja az extraprofitadót az utasokra. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ezért fogyasztóvédelmi vizsgálatot kezdeményezett.

Fogyasztóvédelmi vizsgálat elrendelését indítványozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Ryanair jegyárusítási gyakorlata miatt. A bejelentés szerint a kormány "elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja", hogy a Ryanair a légitársaságokra kivetett extraprofit-különadóját áthárítja az utazókra, ráadásul a már korábban eladott jegyekre is alkalmazza ezt.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter május végén még azzal számolt, hogy az utasonkénti 10 eurós díjat a társaságok átháríthatják ugyan az utasokra, de úgyis többnyire külföldi utasokról van szó, akik miután ide megérkeztek, majd el is akarnak menni innen, így ki fogják fizetni a díjat. Most viszont ugyanő már azt kérte a kormányhivatal illetékes szerveitől, hogy fogyasztóvédelmi jogkörben vizsgálják meg és lehetőség szerint akadályozzák meg a légitársaság tisztességtelen eljárását.


A miniszter azt is közölte, hogy a kormány minden érintett számára világossá tette, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat és mindent megtesz azért, hogy megakadályozza a különadók továbbhárítását a lakosságra. A kormány előre jelezte: minden egyes ilyen esetben alapos vizsgálatot fog lefolytatni, a káros gyakorlattal szemben szigorúan lép fel. Kérdés, mire jutnak, a Ryanairnak ugyanis az utazási szerződési feltételei között konkrétan szerepel, hogy minden új kormányzati adót áthárítanak.

A miniszter indítványozta azt is, hogy a hatóság vizsgálja meg a Ryanair jegyárképzési gyakorlatát, hogy az minden európai normának és elvárásnak megfelel-e, főként annak ismeretében, hogy ilyen légitársaságokat terhelő adó Európa nagyon sok országában már régóta érvényben van.

A közlemény szerint a kormány elvárja, hogy az extraprofit-különadókat minden vállalat fizesse meg, azt ne terhelje tovább a lakosságra, a háború árát ugyanis nem a magyar családoknak kell megfizetniük.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató