2022. június 27. - László
EUR : 400.8
USD : 380.12
Időjárás ikon33°19°

Alkotmánysértő Horn Gyuláról közterületet elnevezni ifj. Lomnici Zoltán szerint

– Ezek a politikusok azoknak az emlékét becstelenítik meg, akik az életüket adták hazájuk függetlenségéért, szabadságáért – nyilatkozta lapunknak Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos, a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével kapcsolatban, amely szerint Horn Gyuláról neveznének el egy XIII. kerületi sétányt. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a döntés egyértelműen bizonyítja, hogy a baloldal nem határolódik el a kommunista rendszer által ’56-ban elkövetett bűnöktől. A Magyar Patrióták Közösségének elnöke kijelentette: közérdekű bejelentést tesznek a kormányhivatalnál, és kezdeményezik, hogy lépjen fel a jogsértéssel szemben, ha a közterület elnevezése hatályossá válik.

Egy ilyen intézkedés amellett, hogy mély sebet ejt Magyarország emlékezetpolitikájában, egyszersmind olyan nemzeti minimumokat éget fel, amelyek mindezidáig megdönthetetlennek számítottak. Budapest balliberális vezetése által meghozott döntés egyértelmű és megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy a jelenlegi baloldal nem határolódik el a kommunista rendszer által az ’56-os szabadságharccal összefüggésben elkövetett bűnöktől

 – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntésével kapcsolatban, amely szerint Horn Gyuláról neveznének el egy XIII. kerületi sétányt. Az alkotmányjogász elmondta, a hatályos jogszabályok értelmében nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

– Magyarország Alaptörvénye rögzíti, hogy nem tekinthető elévültnek azoknak a törvényben meghatározott, a pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekményeknek a büntethetősége, amelyeket az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény figyelmen kívül hagyásával politikai okból nem üldöztek – részletezte. Horn Gyula – folytatta – különböző okoknál fogva elkerülhette a felelősségre vonást, 

mindez azonban nem jelenti azt, hogy az ’56-os események megtorlásában betöltött szerepe kitörölhető a magyar történelemből és emlékezetből.

A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány szóvivője emlékeztetett: az előterjesztés nem előzmény nélküli, hiszen a baloldal tervei között korábban is fölmerült több önkényuralmi rendszerhez köthető személy, mint közterületek esetleges névadója.

Horn Gyula nem bánta meg történelmi bűneit

– Egyáltalán nem igaz, hogy Horn Gyula a történelmi bűneit megbánta volna. Sohasem tette ezt. Sőt, éppen ellenkezőleg – nyilatkozta lapunknak Hetzmann Róbert. A Magyar Patrióták Közössége elnöke szerint Horn Gyula személye egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a jövő nemzedéke elé példaképként állítsuk. Hetzmann Róbert kijelentette: ez az intézkedés az ’56-os szabadságharc hőseinek és áldozatainak a semmibe vételét jelenti. – Horn Gyula karhatalmistaként az 1956-os szabadságharcnak a leverésében működött közre. Méghozzá olyan hatékonyan, hogy ezért 1957-ben Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet kapott.

Ezt csak azon személyek kaphatták meg, akik egészen galád tetteket követtek el a magyar szabadságharc vérbefojtásakor.

Horn Gyula soha sem tagadta meg ezt az életutat, így közterület róla való elnevezése jelenleg a hatályos magyar jogrendbe ütközik – tette hozzá. Az egyesület elnöke elmondta: ők sem fognak hátradőlni, megteszik azokat a lépéseket, amelyeket a hatályos jogszabályok biztosítanak számukra. – Közérdekű bejelentést fogunk tenni a fővárosi önkormányzat törvényességi felügyeletét ellátó kormányhivatalnál, és kezdeményezni fogjuk, hogy a jogsértéssel szemben a kormányhivatal lépjen fel, amennyiben a közterület elnevezése hatályossá válik – részletezte.

Az ’56-os hősök megbecstelenítése

– Ezek a politikusok azon embereknek az emlékét becstelenítik meg, akik az életüket adták hazájuk függetlenségéért, szabadságáért – nyilatkozta lapunknak Wittner Mária, 1956-os szabadságharcos, aki a 85. születésnapján értesült Karácsony Gergelyék intézkedéséről. Az egykori szabadságharcos felháborítónak nevezte a fővárosi vezetés ötletét. Mint mondta, 

„ezek a baloldali politikusok el sem akarják képzelni, mit éreznek most azok, akik mindezt akkor átélték”.

Wittner Mária úgy vélekedett: a baloldali politikusok azért neveznének el közterületet a szabadságharc leverőiről, mert ők azon társadalmi rendszer haszonélvezőinek jogutódjai. – Ezek az emberek nem akartak igazi rendszerváltást sem. Akkor is azon munkálkodtak, hogy átmentsék vagyonukat, és tovább zsarnokoskodhassanak a magyar emberek felett – jelentette ki. Az egykori szabadságharcos hisz benne, hogy egyszer mindenkinek el kell számolnia tetteivel Isten ítélőszéke előtt.

 

Forrás: Magyar Nemzet

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató