2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Gyurcsány előadást tartott: Magyarországon két mozit nézünk

A DK elnöke megismételte, hogy törvénytelennek nevezik a kormányt, s szerinte ez azért idegesítheti a hatalmat, mert a kormány önmagára akként gondol, mintha maga lenne a törvény – számol be az Index.

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásán mondott beszédet, amelyben arra a kérdésre is választ adott, mi tartja fenn a Nemzeti Együttműködés Rendszerét – számol be az Index. A DK elnöke azt mondta, egy választási vereség után kötelező valamilyen elemzése a múltnak.

Az elmúlt két hónapban ezt megtették, de a lényegen, hogy mit gondolnak Magyarországról, mi a viszonyuk a hazához, nem nagyon kell változtatni. Figyelmeztetett,

„ha az ellenfél beköltözik a lelkedbe, beköltözik a gondolataidba, akkor végül elrabolja a szívedet, és bénítani fogja a cselekvésedet is”,

ezután pedig az érintett már nem riválisa az ellenfelének, hanem ha akarja, ha nem, a szövetségese lesz.

A politikus hangsúlyozta, ne engedjék, hogy a hatalom mondja meg, hogyan kell gondolkodni a magyarságról, Trianonról, a rendszerváltozásról, szeretetről, szerelemről, hitről és családról, és azt se engedjék, hogy az legyen a mérce, amit ma a hatalmon lévők gondolnak a konkrét politikai megoldásokról.

A politikus aláhúzta: azok, akik nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak egy demokratikus rendszerben és/vagy „az erő által diktált önkény rendszerében” alternatívát megfogalmazni, akik nem bírják erővel ezt a küzdelmet, bármennyire is tisztességesek, a nap végén nem az új Magyarországot, hanem a ma hatalmon lévők „múltidéző Magyarországát” szolgálják.

A DK elnöke leszögezte, hogy nincs kompromisszum, és el kell utasítani a hatalomnak azt az igényét, hogy azt állíthassa, követelhesse, hogy bármelyik kérdésre csak egyetlen helyes válasz van, mégpedig az, amelyet ő képvisel. Rögzítette: nem azt mondja, hogy a kormánynak és az ellenzéknek soha semmiben nem lehet egyetértenie, de szerinte az a természetes állapota a parlamentáris demokráciának, ha minden lényeges kérdésben alternatívák nyílt, tiszteletre méltó és jóhiszemű küzdelmében találja meg a nemzeti demokratikus közösség, hogy miben ért egyet.

Gyurcsány Ferenc úgy látja, hogy két Magyarország vitatkozik,

„mintha két mozit néznénk”, és ez egy fájdalmas, történelmi küzdelem. Ezt azzal egészítette ki, hogy akik a hatalmon lévők kegyeit keresik felelősnek hitt felszólalásokkal vagy gesztusokkal, nem erősítik, hanem gyengítik az ellenzék erejét, mert nem gesztust kell gyakorolni, hanem küzdeni kell. A DK vezetője kitért arra is, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai törvénytelennek nevezik a kormányt. Úgy véli, ez azért idegesítheti a hatalmat, mert a kormány önmagára akként gondol, mintha maga lenne a törvény.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató