A lap a jövő évi költségvetési tervben vette észre, hogy „a központi költségvetésből finanszírozott szervezeteknél végrehajtandó létszámleépítésekből” 30 milliárd forintot spórolna a kormány.
„Egyre több jelzést kapunk arról, hogy a komoly leépítést terveznek a kormányhivatalokban, amelyekben több mint 37 ezren dolgoznak” – ezt Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke mondta a Népszavának.
A lap úgy tudja, nem egységesen történnek majd az elbocsátások, egyes kormányhivatalokban, így például a Szabolcs megyei egységekben tíz százalék fölötti létszámcsökkentés terveznek, míg a fővárosi szervezeteknél nem várható leépítés – áll a cikkben.
A portál kereste a Miniszterelnökséget, akik válaszukban azt írták:
„A kormány elkötelezett a bürokráciacsökkentés mellett. 2018-ban egy nagy létszámleépítést már végrehajtottunk. Továbbra is az a célunk, hogy kizárólag csak annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van.”
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
