2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Perintfalvi a megkattant teológus, körülírta, hogy végülis ő az Isten

SZEMÉLYES: ANNYIRA ELMESÉLNÉM, amit most még nem mondhatok el!   

A napokban nagyon elmerültem egy nagyon komoly csatában. Talán életem eddigi egyik legkeményebb küzdelmében. Bár volt azért már jó pár belőle. Megpróbáltak teljesen tönkretenni és mindent elvenni tőlem, csak azért, mert kimondtam az igazságot.

Az igazságot, ami az elevenükbe hatolt, mert tudták, hogy igazam van. Sőt, talán azért, mert én lettem a lelkiismeretfurdalásukká. A létező legnagyobb hatalmat vetették be ellenem, amijük csak van. És meg is voltak győződve még arról is, hogy még az Isten is az ő oldalukon áll.

Aztán kiderült, hogy mégsem... Van olyan, hogy a kegyelem világában minden, ami hatalomnak tűnik, erőtlenné válik, és minden, ami gyengeségnek tűnik, erőtérré válik. Nem mi irányítjuk, egyszerűen csak megtörténik. Ha az Égiek úgy akarják. Most úgy akarták.

Nem mondhatom még el, mert újabb támadások hullámát idézném elő vele, de teljesen elhallgatni sem fogom. Főként azt, amit általa tanultam. Most láttam meg igazán azt, hogy kik az igazi barátaim, kik az igazi szövetségeseim, kik azok, akik számára valóban fontos vagyok.

És kik azok, akik csupán felszínesen, önző módon, csak a maguk javát keresve kapcsolódnak hozzám. Elég komoly radírozást fogok végezni az emberi kapcsolataim területén. Mert most látszott meg, hogy mi az, ami valódi és mi az, ami talmi.

Vannak, akik tudtok, sejtetek, intuitívan éreztek valamit ezekből a küzdelmekből és tudom, hogy aggódtok, szurkoltok, támogattok, imádkoztok értem. Nektek hálásan köszönöm és üzenem, minden pozitív erő megérkezett, a csata megvívódott és a vége az lett, hogy az igazság győzött!      

Deo gratias!

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató