Az ukrán kulturális miniszter közleményben ítélte el péntek este, hogy megvonták Ukrajna jogát a jövő évi fesztivál megrendezésére, és további tárgyalásokat sürgetett - írja az MTI.

„Ukrajna nem ért egyet az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének döntésével, kérjük annak megváltoztatását, mert úgy hisszük, hogy be tudjuk tartani minden vállalt kötelezettségünket” – hangoztatta Olekszandr Tkacsenko. A miniszter szerint országa „eddig teljesített minden feltételt”, és „a biztonsági előírásokat illetően garanciákat adott a rendezéssel kapcsolatban”.
A versenyt hagyományosan az előző évi győztes rendezheti meg, de már többször is volt példa arra, hogy a jogosult műsorszolgáltató átengedte a rendezés jogát másnak, többnyire pénzügyi okokból. Nagy-Britannia eddig nyolcszor volt házigazdája az Eurovíziós Dalfesztiválnak, többször, mint bármely más ország, és háromszor más állam helyett.
Az ukrán Kalus zenekar Sztefania című számával nyerte meg május 15-én az olaszországi Torinóban tartott idei európai dalversenyt.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
