2022. július 01. - Annamária, Tihamér
EUR : 396.75
USD : 379.99
Időjárás ikon37°21°

A FIFA is felülvizsgálja a transznemű sportolókra vonatkozó szabályait

Több világszervezethez hasonlóan a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is felülvizsgálja a transzneműekre vonatkozó szabályait, írja az MTI.

A FIFA egyik szóvivője kedden jelentette be, hogy zajlanak a szakértői egyeztetések, melyek során a Nemzetközi Olimpiai Bizottság novemberben megjelent, erre vonatkozó tanulmányát is figyelembe veszik. „Orvosi, jogi és tudományos szempontból is körüljárjuk a témát” – tette hozzá a FIFA illetékese.

A vizes sportokat tömörítő szövetség (FINA) vasárnapi rendkívüli kongresszusán, a Puskás Arénában a küldöttek elsöprő többséggel támogatták a javaslatot, amely valamennyi diszciplínában gátat szab a transznemű sportolók női versenyeken való részvételének. A szabály kimondja: akiknél egy meghatározott korban, 12 évesen bármilyen formában beindult a férfi hormonok termelődése, kizárólag a férfiak mezőnyében indulhatnak a későbbiekben, függetlenül az aktuális nemi identitástól, vagy az aktuális tesztoszteron-szinttől.

A nemzeti szabályozások ettől eltérhetnek, ugyanakkor a FINA égisze alá tartozó versenyeken – világbajnokságok, olimpiai játékok – a most elfogadott szabály lesz érvényes a jövőben.

A FINA döntését követően a Nemzetközi Rögbi Liga (IRL) is bejelentette, hogy kitiltják a transznemű játékosokat a nemzetközi női rögbibajnokságokról, amíg a liga irányító testülete további kutatásokat végez a témában.

Hétfőn az Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe is utalt arra, hogy a FINA példáját követve az atlétikai versenyekről is kitilthatják a transznemű nőket. Erről az év folyamán dönthet a WA tanácsa.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) június 16-án módosította a transznemű sportolók részvételére vonatkozó szabályait. Két évre növelték az alacsony tesztoszteronszintre vonatkozó átmeneti időszakot, és csökkentették a maximálisan megengedett tesztoszteronszint mértékét is.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató