Kőkeményen beleszállt a nyugat-európai kollégáiba Dmitrij Medvegyev. Kijelenthető, hogy egy legény van a gáton: Orbán Viktor.
Medvegyev bejegyzése a Telegramon:
Olyan témáról fogok beszélni, amelyről nem szokás beszélni. Külföldi kollégáinkról van szó. Ma azonban ez már teljesen elfogadhatóvá vált. Itt is és ott is ezt teszik. Az okok egyértelműek.
Hosszú ideje tartom a kapcsolatot külföldi vezetőkkel, és látom, hogy mennyire lecsökkent a nyugati politikusok színvonala.
Ez szó szerint a szemem előtt történt az elmúlt húsz évben. Nyilvánvaló, hogy Európában nem maradtak olyan politikusok, mint Helmut Kohl, Jacques Chirac vagy Margaret Thatcher. Természetesen nem azokról van szó, akiket néha oroszbarát személyiségeknek neveznek, bár az erős politikusok soha nem voltak ruszofóbok. A kérdés teljesen más. Az emberek politikai rétegét, akik egy erőteljes politikát, olykor egy egész korszakot testesítettek meg, felváltotta egy csonka káder, akiket konvencionálisan technokratáknak neveznek. Néhányan közülük eléggé képzett szakemberek, de ennél több nincs bennük. És ebben rejlik a probléma! Az ilyen emberek képesek intelligensen megfogalmazni egy ötletet, és pontos utasításokat adni az asszisztenseknek.
De nem képesek felelősséget vállalni. Elbújnak, meghátrálnak, hivatkoznak az utasításokra, a konjunktúrára, még az éghajlatváltozásra is, de nem fognak dönteni. Vagy katasztrofális késedelemmel teszik ezt meg. És ez teljes katasztrófa.
Egy igazi politikus nem fél döntéseket hozni. Igen, tévedhet, és még veszíthet is. De méltó veszteség lesz. Minden vezető egyedi, de a politikus olyan ember, aki képes népszerűtlen döntéseket hozni és felelősséget vállalni értük. És aki megérti, hogy a nemzetközi kapcsolatok nem egy európai iskola vidéki igazgatói hivatala, ahol a diákok pofonokat és szankciókat kapnak.
Senkit nem akarok megsérteni, de mindenki számára nyilvánvaló, hogy Mario Draghi nem Silvio Berlusconi, Olaf Scholz pedig nem Angela Merkel. Ezek új emberek és egy új, véleményem szerint messze nem a legjobb kormányzati korszak. Az EU-ban például vannak mérsékelt technokraták és vannak fanatikusok. Majdnem egyenlően oszlanak meg. A nagy országok természetesen élen járnak. Összességében Németország, Franciaország és Olaszország eddig jól néz ki. De a tiszteletet is aláásták velük szemben. Lehet olyat, hogy az ukrán nagykövet "sértett májas virslinek" nevezte a kancellárt? Vagy a jelenlegi ukrán elnök, aki zöld pólóban jelent meg a Chirac elnökkel való találkozón? Természetesen nem. Abszurd. Nem a különböző politikai peremcsoportokról beszélek. A szabadalmaztatott oroszgyűlölőkről, akik oroszellenes aljasságok áradatát ontják magukból, mint a különböző Kaczynskik és Morawickik, a homályos aljanépekről, akik szánalmas recepteket próbálnak kínálni a világrenddel kapcsolatban, mint Heusgen és Vershbow. A nevük légió.
Az európai politika elfajulásával kapcsolatos probléma mindenekelőtt azzal a ténnyel függ össze, hogy az amerikai szólisták sápadt háttéremberévé vált. Charles de Gaulle bármelyik amerikai elnök ellen tiltakozhatna. És most melyik európaiak teszik ezt kézfogás nélkül?
Nem gondolnak a jövőre. Csak petyhüdt választási céljaik korlátozzák őket.
Amerika újhullámos vezetői sem ragyognak friss ötletekkel és mentális keménységgel. És ez továbbra is így lesz. Sajnos, nincs megvilágosodás a láthatáron. Ez nemcsak a nyugati világnak okoz gondot, hanem nekünk, Oroszországnak is.
A politikusok kaliberének kíméletlenül csökken a színvonala.
Ahogy Vlagyimir Putyin egyszer találóan megjegyezte:
"Mahatma Gandhi halála után nincs kivel beszélni".
