2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Harkovban meghalt a brazil mesterlövésznő, aki korábban modellkedett is

Thalita do Valle korábban az Iszlám Állam ellen is harcolt.

Harkovban életét vesztette egy 39 éves brazil mesterlövésznő, Thalita do Valle – számolt be az Index.

A Sao Paulo-i származású nő korábban modellkedett és jogásznak tanult, majd ezt követően önkéntesnek állt. Mesterlövészként az Iszlám Állam ellen is küzdött Irakban. Ukrajnába június elején érkezett meg, önkéntesként csatlakozott a helyi erőkhöz – ismertette a portál.

Támadás érte a bunkert, ahol rejtőzött

Az Index a nő testvérét is idézte, aki mondta, hogy Thalita do Valle érkezése után három héttel, június 30-án halt meg a harkivi területen, amikor rakétatámadás érte azt a bunkert, ahol rejtőzött. Vele együtt meghalt egy 40 éves brazil férfi,  Douglas Burigo is, aki ki akarta menteni őt onnan – írták.

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató