2024. április 20. - Tivadar
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Makizaj 100 ezer embert vár ma, és garantálja, megfutamítja Orbán Viktort

Márki-Zay Péter Facebookon élő adásban közölte, hogy szombat délután 5 órakor vár mindenkit a Jászai Mari térre egy közös tüntetésre, hogy demonstrálják a katás vállalkozók melletti kiállásukat. A Margit hídtól a Parlament felé fognak haladni.

Márki-Zay Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy szombat délután 5 órakor Budapesten, a Jászai Mari téren tartanak egy közös kiállást a katás vállalkozók mellett, és emlékeztetett mindenkit, hogy „a Fidesz hazugságokkal nyerte meg a választást, hiszen nem adóemelésről és rezsiemelésről volt szó”.

 Hozzátette: ezzel őket vádolták hazug módon, hiszen egyáltalán nem akartak emelni.

A nagy különbség az, hogy a Fidesz azokkal a hazugságokkal nyerte meg a választást, amikkel csak bennünket vádoltak. Ők maguk az ellenkezőjét állították
– hangoztatta a politikus.

Azt kérte az emberektől, hogy álljanak ki most azok mellett, akik áldozatai a jogbiztonság hiányának, illetve az egyik napról a másikra bevezetett módosításoknak. Úgy gondolja, egy jogállamban ilyen nem történhetne, hogy felkészülési időt sem adnak a vállalkozóknak. Szerinte a kormány nem ad megfelelő alternatívát, és nem magyarázza meg a döntéseit. 

Mi tudunk ezen változtatni, de csak akkor, ha kellően hosszú ideig és kellően sokan tiltakozunk ellene. Emlékezzenek a netadós tüntetésre vagy akár a NOlimpiára; meg lehet futamítani Orbán Viktort, a hatalmat, de csak akkor, ha sokan vagyunk, és kiállunk. Hogyha nem engedjük el egymás kezét

– zárta sorait Márki-Zay Péter.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató