2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Gyurcsány: Most bukik! Készülünk!

Gyurcsány Ferenc is véleményezte a tusványosi beszédet, és még mindig készül.

Gyurcsány Ferenc Facebook-posztban véleményezte a kormányfő tusnádfürdői beszédét. Kijelentette, hogy „az öregúr bajban van”. Hozzátette, hogy az aki „úgy hirtelen előránt tíz nemzetmentő pontot, az nem a nemzetet menti, hanem önmagát”.

Kifejtette, hogy Orbán érzi, hogy elment mellette a valóság, hogy egyedül maradt. A volt miniszterelnök mindezt abból következtette le, hogy szerinte Orbán „szövege áporodott, könnyű, mégis mérgező, cselekedni már nem tud”. Leszögezte, hogy nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy ezt megértsük.

Az Európai Unióról

Gyurcsány a posztban egy kicsit véleményezte az Európai Uniót is. Kifejtette, hogy történelmi a szövetség, amelyben közösen keresi négyszázmillió ember, hogy miként élhet jobb életet. A volt miniszterelnök szerint Orbán mindezt nem így gondolja, a Pál utcai fiúk vörösingeseihez hasonlítva a miniszterelnököt.

A vörösinges erőszakfiúkat ki nem állhatjuk. Ezért a végén elverik őket. Mi meg a mi erőszakemberünket.”
Hozzátette, hogy „az öregúr most bukik meg itthon”, éspediglen azért, mert a „rendszere tarthatatlan, ígéretei a semmibe zuhannak. És most bukik meg a világban, mert zavaros gonoszsága már csak vállalhatatlan történelmi gazembereknek kell”.

Zárásképp kijelentette, hogy „az öregúr menőfélben van” valamint;

mi meg készülünk”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató