2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Érvénytelen lett a szállodaberuházás elleni népszavazás Tatán

Az előzetes adatok szerint a szükséges 50 százaléknál kevesebben a népszavazáson.

8360-an vettek részt a népszavazáson, amely csak abban az esetben lett volna érvényes, ha legalább 10 281 fő voksol. A választási bizottság a beérkezett jegyzőkönyvek átvizsgálása után megállapítja a végeredményt, amely még nem jogerős, az eljárás az esetleges fellebbezések, óvások miatt elhúzódhat.   

A szavazáson három kérdésben várták a helyiek véleményét: a kezdeményezők egyrészt azt szerették volna elérni, hogy az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést a tatai Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházáshoz kapcsolódóan, megőrizve ezzel a terület természeti és épített értékeit; megtiltották volna, hogy a szomszédos telekre út épüljön, illetve a meglévőt kiszélesítsék; emellett a céljuk az volt, hogy az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.    

A Hell Energy érdekeltségébe tartozó Avalon-csoport 2020 májusában jelentette be, hogy 120 szobás, ötcsillagos szállodát építene 15 milliárd forintból a saját tulajdonában lévő telken, az Öreg-tó partján. A tervek ellen nagyszabású lakossági tiltakozás bontakozott ki, a beruházás megakadályozása érdekében Stop Avalon Tata néven alakult civil mozgalom, amely több tüntetést szervezett, majd csaknem 7000 aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásáért.   

Michl József (Fidesz-KDNP), Tata polgármestere az MTI kérdésére vasárnap este azt mondta, a népszavazáson a tataiak nagy számban vettek részt, de a többség látta, hogy az önkormányzat korábbi határozata már elébe ment a problémának. A városvezetés idén tavasszal fejezte be a helyi építési szabályzat felülvizsgálatát, amely az egész települést érintette: a partnerségi egyeztetések lezárásakor nem változtatott a korábbi status quón, konkrétan erre a telekre vonatkozóan sem, hiszen nem engedélyezte az Avalon-csoportnak a terület nagyobb beépíthetőségét – tette hozzá. A polgármester megjegyezte, hogy a beruházó Avalon-csoport 2020 decemberében már az általuk elkészíttetett hatástanulmányhoz kapcsolódó, az önkormányzat által feltett 105 kérdésre sem válaszolt.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató