2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Trump a CPAC-en: „A radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani”

A korábbi elnök szerint az USA a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult.

 

A közelgő választások megnyerését nevezte a konzervatív erők legfontosabb feladatának Donald Trump volt amerikai elnök helyi idő szerint szombaton az egyesült államokbeli Dallasban, az Amerikai Konzervatív Unió nagyszabású nyári konferenciáján (CPAC) felszólalva.

A texasi seregszemle – amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mondott nyitóbeszédet – a volt elnök felszólalásával fejeződött be. Kétórás beszédében Trump úgy vélte, hogy az ország a demokraták két évvel ezelőtti hatalomra kerülése óta hanyatlásnak indult, csupán a konzervatívok menthetik meg a társadalmat a közelgő válságoktól, és ahhoz, hogy ezt megtegyék, a politikának vissza kell nyernie a társadalom bizalmát.    

A legfontosabb feladatnak a novemberi, úgynevezett „félidős” kongresszusi választások megnyerését nevezte.

Úgy fogalmazott, Amerika felemelkedése ezzel kezdődik, és 2024-ben az elnökválasztáson remélt republikánus sikerrel folytatódik.

Trump ismét emlékeztett arra, hogy amikor – tavalyelőtt – másodszor indult a választáson, jobb eredményt ért el, mint először, amikor meg is nyerte. Hangoztatta, hogy a konzervatív erőkkel együtt folytatja a munkát annak érdekében, hogy az országot ismét naggyá, erőssé és biztonságossá tegyék. Ezúttal sem jelentette azonban egyértelműen be, hogy indul a következő választáson.    

A jelenlegi elnököt, a demokrata Joe Bident számos alkalommal bírálva megismételte azt az álláspontját, hogy az amerikai rendszert fokozatosan tönkreteszik, az előző elnökség alatt elért eredményeket visszájukra fordítják. Ezért szerinte

a „radikális baloldalt a feledésbe kell taszítani”.

Reformokra szólított az amerikai választási rendszerben, és új szabályokat sürgetett korrupció ellen, mert „a jelenlegi rendszer beteg”, és úgy vélte, a jelenlegi vezetés a médiában cenzúrát alkalmaz. Fontosnak mondta, hogy megvédjék a szülők jogait, és álláspontja szerint az oktatást is meg kell tisztítani, a gyermekeket meg kell védeni a gender-ideológia terjedésétől.

Azt is hangoztatta, hogy elejét kell venni a további adóemeléseknek, a szárnyaló inflációnak, mert a gazdaság „összeomlóban van”, és lépéseket kell tenni az energiaárak mérséklése érdekében.    

Leszögezte, hogy

a külpolitikában is vissza kell térni az „Amerika az első” jelszóhoz, mert az Egyesült Államok elvesztette vezető helyét,

és csökkenteni kell az ország függőségét másoktól. Trump bírálta, hogy a nemzetközi erők kivonultak Afganisztánból, és azt is Biden szemére vetette, hogy hagyták Oroszország háborúját folytatódni Ukrajnában. Bírálta Nancy Pelosi demokrata házelnök minapi tajvani látogatását, és megismételte a mostani konferencia azon jelszavát, hogy a közelgő választásokon Pelosit le kell váltani  posztjáról, és a kongresszusnak republikánus többségűvé kell válnia.

Leszögezte, hogy a külpolitikában is vissza kell térni az „Amerika az első” jelszóhoz, mert az Egyesült Államok elvesztette vezető helyét, és csökkenteni kell az ország függőségét másoktól. Trump bírálta, hogy a nemzetközi erők kivonultak Afganisztánból, és

azt is Biden szemére vetette, hogy hagyták Oroszország háborúját folytatódni Ukrajnában.

 

(MTI/Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató