2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

A házelnök hamar lezárta a rendkívüli ülést, majd mindenkinek kellemes nyaralást, jó feltöltődést kívánt

Volt egy kis Mi Hazánk - ballib veszekedés, aztán vége lett mindennek.

Rendkívüli ülést tartottak ma a Parlamentben az ellenzéki pártok kezdeményezésére a katatörvény miatt. Az ülés délután egy órakor kezdődött. A moslék mellett a Mi Hazánk is részt vett az eseményen.

A kormánypárti képviselők azonban – az előzetes ígéretükhöz híven – nem ültek be a Parlamentbe, így az ülés határozatképtelen lett, és mindössze 45 percig tartott.

Az ellenzéki pártoknak igy meg kellett elégedniük azzal, hogy vezérszónokaik elmondták napirend előtti felszólalásaikat.

„Ennyire veszik komolyan a Fidesz képviselői a magyar társadalom problémáit.” - fogalmazott Kanász-Nagy Máté (LMP) a kormánypárti képviselők távolmaradásáról.

„A választás lehetősége a kormányé, de a számlát, mint mindig, most is az emberek állják” – közölte felszólalásában Berki Sándor(Párbeszéd Magyarországért)

Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője azt mondta, ez a mai nap ismét bohózat, mert a Fidesz, mint valami óvodában, bojkottálja az ülést. Hozzátette, ő azért vesz részt rajta, mert óriási bajban van Magyarország, ami az elmúlt évtizedek gazdaságpolitikájának az eredmény.

Ez viszont szerinte nem csupán a mostani, hanem az előző kormányok hibája is. Szerinte az elmúlt három évtized vezetett addig a súlyos helyzetig, amiben Magyarország most van. A Mi Hazánk politikusa ennek szellemében a parlamentben megjelent ellenzéki képviselőkön kérte számon a „balliberális kormányzás” hibáit. Toroczkai szerint meg kell változtatni a gazdaságpolitikát, le kell szokni a multik kiszolgálásáról, amiben a saját pártján kívül a többi ellenzéki párt képviselőit is hibásnak tekinti.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) Toroczkai megszólalására is reagálva azzal kezdte, hogy sajnálatát fejezte ki a kormánypártok távolmaradása miatt, de megállapította, hogy „a Fidesz szatellitpártja” viszont megjelent.

„Szégyellheti magát minden kormánypárti képviselő, aki távolmaradásával magára hagyta a magyarokat a szociális válság közepén.” - fejezte ki nemtetszését Gelencsér Ferenc (Momentum).

A Jobbik vezérszónoka Z. Kárpát Dániel szerint a családok válságán nyerészkedik a kormány, szerinte ezért javasolt a pártja áfacsökkentéseket a rezsiszámla, a tűzifa és az alapvető élelmiszerárak tekintetében.

„Magyarországnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke” – ezt állította a fideszesek távolmaradására utalva Arató Gergely, aki Gyurcsány Ferenc hétfői Facebook-posztjára is utalva leszögezte a DK nevében, hogy „készülünk”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató