2022. október 03. - Helga
EUR : 421.41
USD : 428.57
Időjárás ikon19°11°

BL-visszavágó: hazai pályán harcolhatja ki a továbbjutást ma este a Ferencváros

A Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent játszott Azerbajdzsánban, erről állásról várja a Qarabag elleni hazai visszavágót a Bajnokok Ligája (BL) selejtezőjében. A párharc továbbjutója biztosan bekerül az Európa-liga csoportkörébe.



A sorozatban négyszer magyar bajnok zöld-fehérek nemcsak azért várhatják bizakodva a keddi összecsapást, mert itthon lépnek pályára, hanem azért is, mert Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző irányítása alatt kifejezetten az jellemző a gárdára, hogy a második meccseken sokkal jobb teljesítményt nyújt. Az első körben a kazah Tobol, majd a második fordulóban a szlovák Slovan ellen sem sikerült előnyt szerezni az első felvonáson, ennek ellenére a visszavágón magabiztos teljesítménnyel harcolta ki a továbbjutást az FTC.

Az azeri bajnokot azonban, amely az elmúlt kilenc évben nyolcszor lett a legjobb a hazájában, nem lehet félvállról venni a bíztató idegenbeli eredmény után sem, mert az előző két körben a lengyel Lech Poznan és a svájci Zürich búcsúztatásával bizonyította erejét. Az is óvatosságra intheti a ferencvárosiakat, hogy az azeri csapat sorozatban nyolcszor szerepelt valamelyik európai kupasorozat csoportkörében: hatszor az Európa-liga, egyszer a BL és tavaly az akkor debütáló Konferencia-liga főtáblájára jutott. Utóbbi sorozatban a tavaszi kieséses szakaszt is megélte, és az Olympique Marseille ejtette ki.

A 33-szoros magyar bajnok elhalasztotta a hétvégi bajnoki találkozóját, így pihenten várhatja a rendkívül fontos összecsapást.

Ezzel szemben a bakui csapat szombaton kezdte meg szereplését az azeri bajnokságban, ahol könnyed, 3-1-es sikerrel rajtolt. A vendégek számára nehezítő körülmény a hosszú utazás és a kétórás időeltolódás.

A Ferencváros még soha nem találkozott azeri ellenféllel a nemzetközi kupasorozatokban, ahogy a kilencszeres bajnok Qarabag sem magyarral.

A BL-selejtező első fordulójában az FTC az idegenbeli 0-0 után hazai pályán 5-1-re verte a Tobolt, majd a Slovan Bratislavától 2-1-re kikapott a Groupama Arénában, de Pozsonyban 4-1-es sikerrel javított.

A mostani párharc keddi visszavágója – melyet az M4 Sport közvetít – 20 órától 1-1-es állásról indul a Groupama Arénában. A párharc győztese a BL-selejtező utolsó fordulójába jut, ahol a cseh Plzen és a moldovai Sheriff Tiraspol párharcának továbbjutójával találkozik. A vesztes átkerül az Európa-liga utolsó selejtezős fordulójába, ahol az ír Shamrock Rovers, valamint az északmacedón Skupi összecsapás győztesével találkozik.

Az már eldőlt, hogy mindkét csapat csoportkörben szerepelhet ebben az idényben, legrosszabb esetben – két vesztes párharc esetén – a Konferencia-ligában.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató