2022. szeptember 24. - Gellért, Mercédesz
EUR : 406.29
USD : 416.58
Időjárás ikon19°

Nyomorult degeneráltak: Kadirov kiakadt a nyugati gender-őrületen

A csecsen vezér ezúttal a transzneműek kapcsán intézett éles kritikát a nyugatiak felé.

 

Ramzan Kadirov legfrissebb Nyugatot kritizáló posztját azzal indította, hogy a szakadék felé a tart a világ és attól tart, hogy a folyamat már visszafordíthatatlan, írja a Mandiner. Állítása szerint elfogadhatatlan, „mit meg nem engednek maguknak az emberek”, nap mint nap „vad dolgok történnek a világban”.

A csecsen vezért az idegesítette fel, hogy látott egy videót, melyen gyerekek transzneműként definiálják magukat és a felnőttek örömmel konstatálják a hírt. 



„Egyes népek szellemileg kihaltak. Az egész Nyugat ebben a szakaszban van” – jegyezte meg, majd úgy folytatta, hogy az embereknek már az a fontos, hogy a gyereket kiskoruktól folyamatosan támogassák a leépülés útján. 

Kadirov kiakadt továbbá azon is, hogy Vancouverben egy négyéves kislány bejelentette, nemet akar változtatni, ennek pedig nem csak az LMBTQ-közösség, de a gyerek szülei is örültek. 

Elmezavaros emberek! Nem a gyerekről beszélek, hanem a felnőttről. Megrontják a gyerekeket, nincs az egésznek ésszerű magyarázata! – fogalmazott a csecsen elnök, aki szerint „a Nyugat mindig is a romlottság melegágya volt és az is marad”. 

Nyomorult degeneráltak! Jöjjön pestis a házatokra! – zárta sorait.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató