A Kígyó továbbra is készül, legalábbis ez derül ki a legfrissebb bejegyzéséből.

Gyurcsány Ferenc posztjában azt írja, hogy a Demokratikus Koalíció jó ügyért küzd, büszkévé pedig az embert elsősorban az „ügye teszi”. A sikeres küzdelemhez szerinte pedig elengedhetetlen a büszkeség.
„A DK büszkesége önmagából is ered. Abból, hogy állandó támadások közepette születtünk, élünk, es így is haladunk. Erős, egymásra vigyázó, egységes pártot csináltunk. És nem magunkért. Hazánkért” – írja a bejegyzésében a pártelnök.
A gondolatait azzal zárta, hogy „okosan, erősen megyünk tovább. Készülünk”.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.