A balliberális oldal bukott politikusai hetente egy-egy alkalommal szerepelnek majd.

Az Iványi Gábor nevéhez kötődő Oltalom Karitatív Egyesület közösségi oldalán felidézte, hogy hosszas előkészítés után május végén elstartolt az Oltalom Rádió. A bejegyzésből kiderült, hogy a rádióban „zenén kívül 60 perces interjúkat is hallhatunk aktuális kérdésekről politikusokkal, közéleti személyiségekkel”. Ennek egyik hangja az ezredforduló egyik ismert, MDF-es politikusa, Herényi Károly.
Arra is kitértek, hogy „ez nem egy kereskedelmi rádió, kizárólag interneten érhető el”, „az elsődleges célja az ismeretterjesztés” – hangsúlyozták.
Majd azzal a bejelentéssel zárták a bejegyzést, hogy
hamarosan Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó is csatlakozik a stábhoz műsorvezetőként,
hetente egy-egy alkalommal hallhatják majd őket az érdeklődők.
A poszthoz egy videót is csatoltak, amelyben Herényi Károly visszaidézte a rádió működésének eddigi fontosabb történéseit és ismertette annak „küldetését”.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
