2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Ferenc pápa szerint „a NATO rárúgta az ajtót Putyinra”

„Mindkét országot felajánlottam Szűz Mária szeplőtelen szívének” – mondta a katolikus egyházfő.

Ferenc pápa az audiencia végén az ukrajnai háború befejeződéséért imádkozott. Az egyházfő emlékeztetett, hogy hat hónap telt el a háború kezdete óta. 

Gondoljunk Ukrajnára és Oroszországra. Mindkét országot felajánlottam Szűz Mária szeplőtelen szívének”

– mondta a katolikus egyház vezetője, aki leszögezte, szükség van a békére.

Ferenc pápa március 25-én ajánlotta fel a két országot a Szent Péter-bazilikában végzett bűnbánati szertartás keretében. A pápa kijelentette, az ártatlanok fizetnek a háborúért.  

Gondolok a sok kegyetlenségre, a sok ártatlanra, akiknek az őrültségért, minden fél őrültségéért kell megfizetni, mivel a háború őrültség” – közölte Ferenc pápa, aki szerint a háborúban senki sem mondhatja azt, hogy ő nem tartozik az őrültek közé.

A vallási vezető utalt Darja Dugina újságíró és aktivista, Alekszandr Dugin nacionalista orosz közíró és politikai gondolkodó lánya halálára, aki szombaton merényletben veszítette életét.

Gondolok a szegény lányra is, akit az autóülés alá rejtett bomba ölt meg Moszkvában. Az ártatlanok fizetnek meg a háborúért” – jelentette ki.

Róma püspöke a NATO felelősségét is előhozta beszédében, megjegyezte, 

a NATO rátörte az ajtót Putyinra.

A kemény szavak valószínűleg nem a részvétnyilvánításnak szóltak, hanem annak, hogy Róma püspöke több alkalommal az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét tette felelőssé a háborúért. „A NATO rátörte az ajtót Putyinra”. A katolikus egyházfő szavai nem maradtak visszhang nélkül, a nyugati sajtó egy része tudatlansággal vádolta.

Ferenc pápa hangoztatta, hogy szívén viseli a foglyok sorsát, elsősorban azokét, akik kiszolgáltatottak, és azt kéri a hatóságoktól, hogy tegyenek szabadon bocsátásukért. Hozzátette, hogy azok pedig bűnözők, akik a háborúval, a fegyverkereskedelemmel gazdagodnak, mivel

legyilkolják az emberiséget.

Ferenc pápa a régóta háború sújtotta országokra is emlékeztetett, közöttük Szíriára és Jemenre, ahol a gyerekek is éheznek. 

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató