2022. november 28. - Stefánia
EUR : 412.6
USD : 397
Időjárás ikon

„Orbán már 2010 előtt romaellenes és antiszemita közhelyekkel dolgozott” – Frankfurter Allgemeine Zeitung

A német lap cikke szerint a magyar miniszterelnököt nem érdeklik az események demokratikus és békés menete.

A magyar kormányfőnek nincs párja, ha provokálni kell Európában, ám érdemes szemügyre venni, hogy miket mond – írta cikkében Wibke Becker, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója, amelyet a HVG szemlézett. Becker kifejti, hogy mivel a kormányfő megtanulta, miként fejezze ki magát szabatosan, ezért

nem szabad elfogadni tőle, hogy félreérthetően fogalmazott, amikor Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy a magyarok nem kívánnak kevert fajúnak lenni.

Annál is inkább, mert összesen négyszer használta ezt a fordulatot ugyanabban a beszédben, ez pedig semmiképpen sem véletlen. Szándékosan piszkál, de ez hozzátartozik a politikai stílusához. Azaz harc a kompromisszum helyett, támadni és nem védekezni, felháborodást kelteni, nehogy nyugalom legyen. Az, hogy ez beválik, már Nagy Imre és társai újratemetésekor felismerte. Ugyanilyen volt, mikor első miniszterelnöki veresége után kijelentette, hogy a „haza nem lehet ellenzékben”, noha demokratikusan váltották le.

„Orbán az egész hatalmat akarja”

„Ez döntő pillanat volt pályafutása során, mert megmutatta, hogy számára minden küzdelem, és ha veszít, az ellenfélnek később kétszeresen meg kell érte fizetnie” – írja Becker.

A szerző szerint Orbánt nem érdekli az események demokratikus és békés menete. Tekintélyelvű, aki az egész hatalmat akarja, és azt meg is kívánja tartani.

A harmadik győzelem után jelentette be a liberális demokrácia végét, amivel egy csapásra világhíres lett. Amikor pedig meghirdette, hogy a Fidesz kereszténydemokrata, még patetikusabbra, harciasabbra, még ellenségesebb nyelvre váltott. Az eltelt években az Európai Bizottság nyomást gyakorolt rá, ám ő biztosan ült a nyeregben. Brüsszelt az ország szempontjából a legnagyobb veszélynek minősítette, saját magát pedig hősként állította be.

Tabutémákat hoz szóba, kimondja azt, amit kell, ami tiltottnak számít a földrészen. Olyan világot festett le, amelyben ő – és természetesen vele együtt az egész ország – ellenségekkel, a liberális demokrácia híveivel van körülvéve. A szerző szerint pont ez a miniszterelnök programja:

ellenséget találni, magát áldozatnak feltüntetni, majd megfizetni a másiknak.

Már 2010 előtt romaellenes és antiszemita közhelyekkel dolgozott, már akkor is hergelt több szomszédállamot a magyar kisebbség miatt. Majd páratlan módon meglovagolta a migránsválságban rejlő megosztó potenciált.

„Orbán nem állt be Ukrajna mögé”

Olyasmivel is előrukkolt, amitől még régi elemzőinek is eláll a szava: például hogy az EU dzsihádot folytat Magyarország ellen, meg hogy Brüsszelben gyűlnek össze Soros ügynökei. Viszont látnivaló, hogy kit nem tart ellenségnek: a putyini Oroszországot. Van hasonlóság a két rendszer között. Orbán is súlyos károkat okozott a hatalmi ágak megosztásának, valamint a független sajtónak, de messze nem fosztotta meg annyira a polgárokat a szabadságjogoktól, mint az orosz elnök. Teljesen egyedülálló ugyanakkor az Unióban, hogy nem állt be Ukrajna mögé,

viszonya jobb az orosz vezetővel, mint Zelenszkijjel.

„A jelek szerint ez egyáltalán nem aggasztja, messzebbre tekint. Az idén Tusványoson azt taglalta, hogy olyan jövő felé tartunk, amelyben, a nemzeti ismét fontos lesz, az erősebb kerekedik felül és a világot Oroszország, Kína, valamint Trump fogja irányítani, nem pedig Nyugat-Európa gyenge államai, illetve hogy az évtized végére hatalomváltás megy végbe a kontinensen, onnantól kezdve Közép-Európa, Magyarország, Csehország és Lengyelország diktálja a tempót” – olvasható Frankfurter Allgemeine Zeitung véleménycikkében. 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató