2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Budapesten rendezik meg az Európai Leszbikus Konferenciát

Az esemény mottója: „Egy leszbikus – áldás, száz leszbikus – forradalom”.

A EuroCentralAsian Lesbian Community (Európai és Közép-Ázsiai Leszbikus Közösség – szerk.) a tervek szerint Budapesten rendezi meg éves konferenciáját, többek között azért, hogy elítélje a leszbikusok diszkriminációját – írja az Euronews.

A közösség kutatási igazgatója, Ilaria Todde arról beszélt az esemény sajtótájékoztatóján, hogy a magyar kormány LMBT-ellenes retorikája egyre több országokat hódít meg. Példaként Szerbiát említette, ahol a hatóságok nem engedélyezték az EuroPride felvonulást azért, mert állítólag nem tudták volna a résztvevők biztonságát szavatolni.

A portál ennek kapcsán megjegyezte, hogy Szerbia miniszterelnöke egy leszbikus nő, Ana Brnabic.

Az Euronews cikkében felidézte, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban a politikája középpontjában helyezte a genderkérdést, és kritikusai szerint az LMBT közösség elleni hangulatkeltéssel igyekezett szavazatokat szerezni. Miközben a téma korábban a szélsőjobb pártok sajátja volt, a Fidesz beemelte a köztudatba azzal, hogy az LMBTQ-közösség veszélyt jelent a magyar gyerekekre – tették hozzá.

„Egy leszbikus – áldás, száz leszbikus – forradalom”

Az Európai Leszbikus Konferenciát az előző években Bécsben, illetve Kijevben rendezték meg, a mottója:

„Egy leszbikus – áldás, száz leszbikus – forradalom”

– derült ki a cikkből.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató