2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Rács mögé kerül egy hónapra az Országos Roma Önkormányzat elnöke

Elrendelte a bíróság a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Agócs János letartóztatását. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke az ügyészség szerint 30 millió forintért árulta a pozícióját. A roma vezetőt sok készpénzzel együtt fogták el, de ő tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.

Egy hónapra elrendelte pénteken a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozati bírója az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vesztegetéssel gyanúsított elnökének letartóztatását – mondta el a hvg.hu kérdésére Szabó József Tamás, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. A döntés egyelőre nem jogerős, de az Agócs János elleni kényszerintézkedés – amire az ügyészség tett indítványt – azonnal végrehajtható, vagyis az eddig őrizetben lévő roma vezető letartóztatásba kerül.

A döntés indoka a bűnismétlés veszélye volt, és az, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megkísérelheti meghiúsítani a nyomozást.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség kedden vette őrizetbe Agócs Jánost, másnap pedig hivatalosan csak annyit közölt az ügyészség, hogy korrupciós bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják az ORÖ elnökét, és hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytatnak nyomozást. Csütörtökön aztán a Központi Nyomozó Főügyészség további részleteket is elárult és közölték, hogy

Agócs János a megalapozott gyanú szerint 2022 nyarán azzal keresett meg több kisebbségi önkormányzati képviselőt, hogy 30 millió forint ellenében átadja részükre az ORÖ elnöki tisztségét.
Az ügyészség szerint a 30 milliós összegből 18 millió forint a lemondásakor járt volna Agócsnak, a fennmaradó 12 milliót pedig decemberéig kellett volna átadni neki. Az elnök a gyanú szerint vállalta, hogy a pénz ellenében lemond az ORÖ elnöki tisztségéről, helyettesítésével a pénzt átadót bízza meg és közreműködik az illető elnökké választásában.

 

(HVG)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató