2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Gyöngyösi Márton: Sikerült meghaladnom a radikális Jobbikot, és önmagamat is

„Óvatlan voltam” – ezt mondta a Jobbik elnöke arról, hogy választási megfigyelőként vett részt 2014-ben az Európai Unió által el nem ismert Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokban.

Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökével készített portréinterjút a hvg. A beszélgetésből kiderül, hogy Gyöngyösi öltönyben, nyakkendőben volt jelen a tévészékház 2006-os ostrománál, az akkor nemzeti radikális pártba többek közt az euroszkepticizmusa hajtotta. Mint mondja, az országgyűlés zsidó származású képviselőinek listázását követelő felszólalásáért már többször is bocsánatot kért, de beszél arról is, miért vett részt 2014-ben a donbaszi népszavazáson.

A politikai karrierjét övező irányváltosokra így reagált a jobbikos politikus: „Lehet ezt sodródásként is aposztrofálni, pedig inkább szimbiózis a közösséggel. Van, aki a házassági krízisre válással reagál, én inkább próbálom megérteni a problémát, és a közösséggel együtt megfejteni. Ezek számomra a nagy utazások, ha valaha valamiről írnom kell, ezek lesznek azok.

Nekem sikerült meghaladnom az akkori Jobbikot, és részben az akkori önmagamat is
– fogalmazott Gyöngyösi.

„Szerencsétlen, meggondolatlan” mondatnak nevezte a zsidólistázós parlamenti felszólalását. „Donbasszal kapcsolatbanaz ukrán nyelvtörvény elleni tiltakozáshoz igyekeztem partnereket szerezni, de csak az oroszok voltak nyitottak.

Nem láttam, hogy ők nem megoldani, inkább eszkalálni akarják az ügyet. Óvatlan voltam
– mondta a Jobbik elnöke.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató