2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Elvérzett az első kommunista tanár: Felmentették a miskolci gimnázium igazgatóhelyettesét

Felmentette pozíciójából a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettesét a Miskolci Tankerületi Központ, írja a Telex.

Dezsőfi György egyike volt azoknak a tanároknak, akik az év kezdetével részt vettek a Tanítanék gördülő polgári engedetlenségi mozgalmában. Dezsőfi az igazgatótól személyesen kapta meg a határozatot, amelyben visszavonják megbízását.

A határozatban indoklás nem volt, a tankerület igazgatója szóban azzal indokolta a döntést, hogy Dezsőfi élére állt a polgári engedetlenségnek, holott azt vezető beosztása miatt nem tehette volna meg. Dezsőfi szerint ilyen nem történt, ő csak részt vett a megmozdulásban, ahogy tette azt az előző félévben is. Akkor az igazgató annyit mondott neki, hogy mindenki egyéni döntése, részt vesz-e a munkabeszüntetésben.

Dezsőfi 10 éve az iskola igazgatóhelyettese, és ha máshogy nem, matek-fizika szakos tanárként folytatná a munkáját. Több tanár is petíciót tervez indítani, hogy hatályon kívül helyezzék az elmarasztaló határozatot, valamint jogi segítséget is szereznek.

Pilz Olivér, a gimnázium tanára elmondta, a tankerület kijött az iskolába, és összehívta a polgári engedetlenkedőket, hogy kiosszák azt a levelet, amelyben kirúgással fenyegetik a rakoncátlan tanárokat.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató