2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Gyurcsány: Így vagy úgy, el kell köszönni a primitív Orbánéktól - Készülünk

A DK elnöke szerint az egykori Bibó kollégista fiúk törzsi gondolkodásuk miatt alkalmatlanok a magyar társadalom vezetésére.

„Primitívek”. Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán ezzel az egy  szóval jellemezi Orbán Viktort, Kósa Lajost, Kövér Lászlót, Németh Szilárdot és Rogán Antalt.

A Demokratikus Koalíció elnöke az „erős nemzet” fogalmát próbálja tisztázni nemzetközi példákkal, külön emlékeztetve rá, hogy a magát család- és gyerekbarátnak hirdető Orbán-kormány szerint a nemzet megtartó ereje azon múlik, hogy egyre többen legyünk.

Ezzel szemben régen született olyan kevés gyermek Magyarországon, mint ezekben az években. (…) Ehhez képest másfélszer annyian halnak meg, mint ahányan születnek, évente nagyjából ötvenezer fővel csökken hazánk népessége.

A volt kormányfő ezt követően hosszan sorolja az egészségügy és az oktatás gondjait, majd elmagyarázza, miért írta azt, „primitívek”.

Intellektuális silányság, törzsi, primitív gondolkodás azt hinni, hirdetni, hogy a nemzet ereje elsősorban tagjainak számosságából ered.

Külön üzent Orbánnak, Kövérnek

Szerinte több mint kiábrándító, amikor nem értik, hogy az emberekre is érvényes, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél, és ez érvényes az egykori Bibó kollégista fiúkra is, akik ezért  alkalmatlanok a társadalom vezetésére.

Nem érteni, hogy ez esetben is igaz, hogy a tényezők minősége fontosabb lehet mint mennyisége (bocsánat: az Orbán-Kövér páros ezt olvassa el még egyszer), mi több, azok bonyolult korrelációja perdöntőbb, mint egyik vagy másik tényező önmagában (na akkor ezt is olvassák el még egyszer), az nem egyszerűen kiábrándító, az azt mutatja, hogy az egykori Bibó kollégista fiúk alkalmatlanok egy mai társadalom vezetésére.

Gyurcsány Ferenc posztja végén ismét leírta, hogy Orbánék „primitívek”, akiktől el kell köszönni. „Így vagy úgy”. Ők pedig még mindig készülnek.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató