2022. október 06. - Brúnó, Renáta
EUR : 422.4
USD : 424.61
Időjárás ikon21°

Elfogták a veronai halálbusz Magyarországon bujkáló sofőrjét

Olasz lapértesülések szerint szombaton Magyarország területén őrizetbe vették V. Jánost, aki azt a buszt vezette, amely még 2017. január 20-án éjjel, Verona közelében egy autópálya hídpillérnek hajtott.

A Franciaországból Budapestre tartó buszon főként a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanárai és diákjai voltak. A szörnyű tragédia nem kevesebb, mint 18 emberéletet követelt.

V. Jánost a veronai bíróság első fokon 12 évre, a második, már Mestrében zajló perben jogerősen hat évnyi börtönre ítélte. A végső ítélet szerint a vétkes sofőr elaludt vezetés közben, amely végül a végzetes tragédiát okozta. V. János azzal védekezett az ügyészség előtt, hogy a buszt nem is ő vezette, hanem a váltótársa, aki szintén nem élte túl a balesetet.

Az elítélt nem jelent meg egyetlen kinti tárgyaláson sem, így letartóztatására sem kerülhetett sor. Mint kiderült, mindvégig Békéscsabán élt, ahol munkát is vállalt. Elfogására azért került sor, mert a veronai ügyészség augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Ennek fényében most szombaton elfogták a férfit, és egy héten belül ki is adják az olaszoknak.

„Végre mozgásba lendült az olasz igazságszolgáltatás” – kommentálta a letartóztatás hírét Alberto Poletti, annak a közúti áldozatok hozzátartozóit tömörítő szervezetnek az elnöke, amely nagyon sokat tett azért, hogy a magyar sofőrt ne hagyja futni az olasz bíróság. V. János egyébként kérelmezheti, hogy börtönéveit itthon tölthesse le, de csak azután, hogy megérkezett a számára kijelölt olasz börtönbe – írja a Bors.

A lap felkereste Szendrei Endrét, aki a baleset egyik áldozatának nagybátyja. A férfi nem ért egyet a bíróság ítéletével:

„A hatéves büntetést kevésnek tartjuk, de az mindenképpen előrelépés, hogy V. János végre megkezdi büntetése letöltésé” – mondta.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató